Jelenlegi hely

Kincskeresés a szabadban

Ezt a játékot egy nyaralás alkalmával találtuk ki, amikor a gyerekek már nem tudtak mit csinálni, és az unalom veszekedésbe csapott át. Azóta itthon is többször játszottuk, például egyszer egy szülinapi zsúr alkalmával, másszor csak a két gyermekemmel magunk szórakoztatására.


A játékot játszhatjuk kertes házban, játszótéren, rossz idő esetén akár a lakásban is. Csak egy nagyobb papír és valamilyen színes rajzeszköz, legalább 3 kincs, és sok-sok fantázia szükséges hozzá, esetleg néhány felnőtt, akik képesek átalakulni kalózzá, sárkánnyá, boszorkánnyá vagy amivé varázsoljuk őket. Először is gondoljuk ki mivé fog átalakulni otthonuk/kertünk. Ötletek a gyerek érdeklődési körének megfelelően: királyi palota és udvara, dzsungel, dino park, vadnyugat, stb…

Feladat nekünk: nézzünk szét a kertben, mivé varázsoljuk a házat, a sufnit, a kutat, a sziklakertet, a kerti tavat, a szalonnasütő helyet, a fákat vagy ami van. Ne felejtsük ki a felnőtteket sem. Fogjuk a papírt, a ceruzát és rajzoljunk ennek megfelelően egy térképet a kertről.

    A ház, amiből kastély lett.                        Térkép a nyaralóról

       

 

Találjuk ki hová rejtjük a kincseket, és tegyük is oda, úgy, hogy a gyerekek ezt ne láthassák.

Ha a gyerekek kisebbek és nem tudnak még olvasni, akkor érdemes a kiindulási pontot és a kincs helyét egy kacskaringós vonallal jelölni. Minden kincs vonala más színű legyen. Olvasni tudó gyerekeknél már lehet történetet is írni, amibe benne van az útvonal is. (Egy kis olvasás és szövegértés gyakorlás is egyben). Persze ebben az is izgalmas, hogy a gyerekek felismerjék, hogy például a rózsaút nem más mint a kaputól a házig vezető járda, ami mellé rózsák vannak ültetve.

 

Mi ilyen történetet írtunk (részlet): A szomorú királylánytól a gonosz varázsló ellopta három legkedvesebb kincsét, az aranygyűrűjét, a szerencselabdáját és a selyemkeszkenőjét.

Indulj útnak, és találd meg az elrabolt kincseket, amelyet a gonosz varázsló valahol az országban rejtett el. De vigyázz! Az út nem veszélytelen! Sárkányok, gonosz boszorkányok és rablók állják majd utadat!

  1. Lépj be az országba az országhatáron. Vigyázz a rablókkal, haramiákkal! Küzdj meg velük! (a haramia szerepét sógorom vállalta. Jó kis kardozás kerekedett.
  2. Menj végig a rózsaúton, a palota előtt fordulj balra, és menj át a végtelen mezőn. Már messziről láthatod a nagy sziklát, aminek a tetején nő az égig érő fa. Ott él a háromfejű sárkány, aki őrzi a királylány egyik kincsét. Győzd le a sárkányt és keresd meg a kincset! (A sárkány én voltam.

Az én lányom vezető hajlamú, így a térképet ki nem adta volna a kezéből. Ha számítunk arra, hogy bevetjük majd ezt a játékot, érdemes előre dolgozni, megrajzolni a térképet, és lemásolni több példányban, így mindenki olyan ütemben keres majd ahogy tud. Esetleg minden gyereknek rejtsünk el egy kincset, így nem lesz sírás, hogy valakinek nem jutott semmi. A kincseket alaposan rejtsük el, különben hamar véget ér a játék.

A gyerekeknek nincs más dolguk, mint beleélni magukat a kincskereső szerepébe és megtalálni a kincset. Akár jelmezbe is bújhatnak.

A kincs lehet bármi a történet szerint, de lehetőleg valami apróság, például cukorka, csillogó kövek, pénzérme, gyűrű, stb… Jó ötlet a kindertojás belseje, amibe akár bele is tehetjük a kincseket.

Fontos: a kincskeresőknek jutalom jár! Persze csak, ha megvan a kincs.

A térkép:

 

Jó szórakozást kívánok!

Debrecenimami

 

Partnereink