Jelenlegi hely

Vicces, tréfás versek versmondóra

Versmondó versenyre mindig nagy dilemma, hogy milyen verset keressünk gyermekünknek. Próbáltunk összegyűjteni nektek, klasszikus és modern, de mégis vicces, könnyed, jó pofa verseket, amik jól szavalhatóak, válogassatok kedvetekre:

Lackfi János: Fiúk dala

Az összes lány dilis,
azt, hogy miről susog,
hiába is vered,
nem mondja meg: titok.

Mind kastélyban lakik,
van húsz aranylova,
de azért nem lovon
hozzák a suliba.
Kertjükben egy fa van,
igazgyöngyöt terem,
szekrényükben csoki,
cukor töménytelen.

A falból zene szól
náluk, ezt szeretik,
táncol, pörög-forog
éjt-nappal mindegyik.
A ruhájuk selyem,
gyémántjuk igazi,
már ha ezt a mesét
valaki beveszi.

Mind nyelvet nyújtogat,
s ha felrúgod ezért,
bőg és árulkodik:
még te kapsz büntetést.
Körmükre szíveket
tollukkal festenek
kibírhatatlanok,
s belénk szerelmesek.

Lackfi János: Lányok dala

Azt mondják a fiúk,
nyávogunk, selypegünk,
játszani nem lehet
semmi jót se velünk.

De ők tiszta hülyék
földön fetrengenek,
egymás fejét verik,
s azt mondják, ez remek.

És egymást lökdösik,
rúgják, labda sehol,
azt mondják, ez foci,
ruhájuk csupa por.

Autókártyázva meg
összevesznek azon,
hogy hány köbcenti a
hengerűrtartalom.

A lányvécébe is
bejönnek a fiúk,
vízzel locsolnak ők,
mi meg sikoltozunk.

Kiteszik lábukat,
benne hasra esünk,
azt mondják, van hajunk,
azt mondják, nincs eszünk.

A fenekünk alá
ők tesznek rajzszöget,
békén nem hagynak, és
belénk szerelmesek.
 

Kovács Barbara: A csacsi 

Kéne egy csacsi, egy olyan igazi! 
Azt hiszem, vele jót tudnék játszani. 
Mufurcnak hívnám,s adnék neki enni 
és úgy szeretném, mint ahogyan senki. 
Apa kinevetett, és vett egy videót. 

Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot. 
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira" 
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?" 
"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal, 
mihez is kezdenénk e makacs jószággal? 
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd? 
És hol aludna? az ágyadba vinnéd?" 
"Lemértem. A szobámba épp befér egy csacsi, 
Csak az ágyamat kéne kicsit arrébb tolni. 

És igen. Aludni bevinném az ágyba, 
nem is kéne más, csak tán még egy párna." 
Anya mondta: "ne légy ilyen buti, 
lakásba nem való egy igazi csacsi!" 
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet, 
ültetek majd kórót, vetek bele füvet, 
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit, 
lesz sok pénzem, s végre vehetek egy csacsit!

Nagy Bandó András: Mesét kérek

Kérem, várom, követelem,
üljön le apukám velem!
Legózzunk, vagy lovat fessünk,
olvasgassunk, beszélgessünk.

Azt is kérem, követelem,
üljön le anyukám velem!
Kérdezgetném erről- arról,
napsütésről, hóvárról.

Meguntam az összes tévét,
játsszunk inkább mindenfélét!
Kockát, malmot, mint ők régen,
focizzunk az utcavégen!

Mesét kérek itt az ágyban,
ma este is arra vágytam.
Könyvből szép a mese este,
nem mobilon, esemesbe!

Birtalan Ferenc: Ka-ke

Mikor egészen kicsike voltam,
a Napot Napocskának,
a kereket kerekecskének,
a lovat lovacskának becéztem.
De az olyan gyerekes.

Aztán a szür nadrágot akartam felvenni,
és Mama csak értetlenül nézett.
Amikor a tar lepről meséltem,
amit a kertben láttam,
már Apa is méregetett.

Ezek után ebédelni sem volt kedvem.
Mondtam, egye meg az ubort a kecs,
mert minden szavam egy tüs,
hogy csípje meg a csó,
vagy az a másik lopós madár
az egész becézgetősdit!

Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése

- Hol a zoknim?
Hol lehet?
Megették az egerek?
Már mióta keresem.
Sehol, sehol nem lelem.
 
Ó, te bitang!
Megvagy végre!
Felmászott a hintaszékre!
A cipőmre tettem pedig.
Milyen rosszul viselkedik!
 
Hát a cipőm, cipőm hol van?
Világgá ment nagy titokban?
Vagy csak bújócskázik velem?
Nosza, őt is kereshetem!
 
Megvan! Megvan!
El sem szaladt.
Itt kuksol, ni,
az ágy alatt.
Előkerült, de hogyan?
Piszkosan és porosan!
 
Jaj, a szoknyám,
rakott szoknyám!
Te is szégyent hozol csak rám!
A földön van a helyed?
Mondd, ki tette ezt veled?
 
A szél fújt le
vagy ki más?
Nem, nem, a szél nem hibás!
Még csak be sem surranhatott,
úgy bezárták az ablakot.
 
Szép szalagom milyen gyűrött!
Ilyet többé el nem tűrök!
Mért nem mondta nekem senki,
a hajamból vegyelek ki?
 
Tűvé tettem szobám, ágyam,
amíg mindent megtaláltam.
Mit is tegyek?
Hova legyek?
Mennyi gondom van veletek,
ti mihasznák, rendetlenek!
 
Kivasalom szalagom.
Libeg-lobog hajamon.
Cipőm ragyog, mosolyog rám.
Leporolom rakott szoknyám.
Ennyi munka! Alig győzöm.
Csoda hát, ha zsörtölődöm?


Varró Dániel : Miért üres a postaláda mostanába

Nem tudom, hogy mostanában
Miért üres a postaláda.
Megy az ember oskolába,
Belekukkant, belenéz:
Se képeslap, se levél.
 
Postás bácsi, mondja, drága,
Hol csatangol mostanába?
 
Új ficsúrok, asszonykák
Nekem, kérem, azt mondták,
Mostanában más a módi,
Nem divat már futni-lótni.
 
Én hallgattam az intelmekre,
Felköltöztem az internetre.
 
Untam is már lótni-futni,
Meg hát aztán, tetszik tudni,
Délutánra általában
Átkozottul fájt a lábam.
 
Mer' azelőtt minden háznál
Személyesen kint termettem -
Mostanában moccanom se köll, hogy
Itt lakok az internetben.
 
Azóta a levelek
Nem hevernek kupacban,
Levél helyett üzenet,
Bélyeg helyett kukac van.
 
Látom nem fáj, még ha fáj is,
Létezésem virtuális.
 
A nevem is más lett, rám a
Régi név már nem illett,
Nem hívnak már Gálnak, Pálnak,
Hanem hívnak Emilnek.
 
Emil bácsi, tiszteletem,
Jött -e ma tíz levelem?
Jött, Varró úr, izengettek
Nem is tizen, tizenketten.
 
Írt a Babarcú Démon
(Egy szívnek, mi olvadékony,
Sokat jelent ez a pár szó),
Írt a Büdös Pizsamázó,
Írt a Bús, Piros Vödör
(Kit szomju fájdalom gyötör),
Írt a híres Paca cár,
Írt a nagy Zsiráfmadár,
Írt a kék szemü, daliás Luk gróf
(Mind a két füle mazsolás kuglóf),
Írt Szösz néne (igen, ez ő),
Írt a Devizalevelező
Írt a Csálé és az Egyenes
(Egyik email, másik sms),
Elefánt úr s a többi állat,
Egyet én írtam magának,
Mert múltkor a címzés, kérem,
Rossz volt tízből nyolc levélen,
Elgépelte, tiszta rosszak,
Azt nyolcat visszahoztam.


Mészöly Ágnes: Titokbogár
 
A szalámis kenyerembe
Fogadok, hogy nem mondod meg
Mit tartok a tenyerembe.
Csiklandós kis bogár, barna,
Hat lába van, seprűs szarva.
Nincs piros pöttyös kabátja,
A napfénynek nem barátja.

Amikor az este jön, ő
Akkor bújik inkább elő.
És ilyenkor fenn cikázik,
Napközben csak lustul, mászik.
Nos tehát? Szabad a gazda?
Ne félj, nem teszem hajadba!

Tartsd szépen a tenyered,
Vagy rakj bele egy levelet,
És azon majd…
Miféle lány! Nohát, sikít, elszalad,
Csak ezért mert meglátott egy
ici-pici
csere-bere
bogarat.

Szalai Borbála: Csacsi
 
Nőtt a csacsi, növekedett, 
nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
”Beiratlak iskolába!
Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!”
- Így került az első b’-be,
csacsi család csemetéje.
Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.

Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.
Reggelenként útnak eredt,
a nagyfülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b’-ben.
Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát…

Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.
Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.
A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.

Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban…
Csacsi család fiacskája
az első b’-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!
 
Szilvási Csaba: Boncidai pincebál
 
Hencidai Cinci Döncit,
Táncot ropni Boncidára,
Boncidai Finci Inci
Meghívta a pincebálba.
 
Felpezsdült a Dönci vére,
táncra perdült táncos lába,
s frissen, fürgén, gyalogszerrel
el is indult Boncidára.
 
"Félre innen, félre, félre!"-
cincogott egy hőscincérre,
aki szintén Boncidára 
cammogott a pincebálba.
 
"Egészen jó hátasló ez,
csak úgy látom, szörnyen lusta..."
Nem folytatta, mert a cincér
Bajsza orrát csiklandozta.
 
Dönci - hapci, hapci, hopp! –
tüsszentett egy jó nagyot.
Megijedt a cincérpaci,
nagyot ugrott, s uccu neki,
illa berek, nádak erek...
 
Erre várt a Dönci gyerek,
Felpattant a cincérlóra,
s nem is szállt le addig róla,
amíg cincérparipája 
be nem futott Boncidára.
 
Boncidán a pincebálban
már javában ment a móka,
folyt az egérhejehuja,
cincogott az egérnóta.
 
A zenekar egész éjjel
macskacsúfolókat játszott,
s ő cifrázta Incijével,
reggelig a pincetáncot.
 
Szilvási Csaba: A vöcsök és a tücsök
 
Röcsögei Vöcsök Csöpit 
az öcsödi csücsökre
vacsorára hívta öccse
szöcskére és tücsökre.
 
Elindult hát Röcsögéről
az öccséhez Öcsödre,
s Böcsre érve rátalált 
egy csorba tejesköcsögre.
 
Belebújt a kíváncsiság
a kis búbosvöcsökbe,
bepréselte buksi fejét,
s beszorult a köcsögbe.
 
Köcsögbe zárt búbos fejjel
aludttejtől csöpögve,
hogy menjen el Vöcsök Csöpi
tücsköt enni Öcsödre?
 
Tán hogy ilyen köcsög fejjel 
még őt nézzék tücsöknek,
s nem egy csúcsos, köcsögbezárt 
fejű búbos vöcsöknek?
 
Nagyot ütött kemény csőrrel
széttörte a köcsögöt,
s vacsorára - csicseregve –
el is érte Öcsödöt.
 
Szilvási Csaba: Harcsa Marcsa lakodalma
 
Nádpántlikás a tó partja, 
ma megy férjhez Harcsa Marcsa.
Lázban ég a harcsacsalád,
harcsa mama se hall, se lát:
 
"Ugorjon el a fésűkért 
a legfürgébb leánysügér!
Hozza be a tükörpontyot,
fésülje a harcsakontyot
- egyik jobbra, másik balra – 
két csinos nyoszolyógarda!"
 
Elkezdődött a lakoma.
A fő helyen Harcsa Soma,
a vőlegény: egy szép, nyalka,
nagybajuszú délceg harcsa.
 
Megivott a lagzi alatt
öt kád csukamájolajat,
meg még kettőt, azt már főleg
inkább étvágygerjesztőnek.
 
Hová tűnt a sok szép balin,
s aki csak részt vett a bulin?
Lazac, amur, compó, busa,
dévérkeszeg, kárász, csuka,
 
márna, garda, sügér, koncér,
meg a pisztráng, a főpincér,
meg a szorgos, ámde balga
csinos két nyoszolyó-garda.
 
A rengeteg hínárleves, 
nádsaláta (friss és fejes),
szúnyogpörkölt, légyszárny (hártyás),
májpástétom, algamártás,
kapros vízitökfőzelék,
 
az új férjnek nem volt elég,
amikor már más nem maradt,
felfalt minden vendéghalat
a nagytorkú Harcsa Soma.
 
Így ért véget a lakoma.

Csirke kupa

Indul már a csirke kupa, 
remek a csibék csapata.
Friss a csapat, még csak napos,
sok köztük a sárga lapos.

Ellenfelük a kis kacsák,
kacsatalpon, kacsa csukák.
A pályán van egy pocsolya,
jól cselez ott a kis kacsa.

Kacsa Csaba kacsa csatár,
a hálóba bele trafál.
Nem kutyagolt de kacsagolt,
beakasztott egy kacsagólt.

Kacsa Kázmér jól cselezett,
három csirkét beetetett.
Úgy kilőtte a jobb felsőt, 
eltalált egy bárányfelhőt.

Kapust cserél csirkék népe,
jő a csatárok nagy réme.
Csirke Charley Manchesteri,
gólt nem lőhet kacsa neki!

Mindent hárít csőrrel,lábbal,
vetődik robinzonáddal.
De csendben van a csirkenép,
hová szalad a B-közép?

Pire-pire darát hoztam
kislibákkal barátkoztam!
Kiáltozik a kis Dóra,
a sok dartát szerte szórja.

Máris jön a kacsa család,
otthagyják a csirke kupát.
Majd jönnek, ha begyük tele,
csirke itató a neve.

A focimeccs félbeszakadt, 
mindenki Dórához szaladt.
Sárga begyük teleeszik..
Nem kell már a kupa nekik.
 

Udud István: Két kiskakas

Két kiskakas összevész,
A dombon kapirgálva.
Az egyiknek nagy gilisztát
Kapar ki a lába.

Szól a másik:
-Add ide, ez itt az én dombom!
-Dehogy adom, én találtam!
-Add ide, ha mondom!

Szó szót követ
Ennek már a fele sem tréfa
Egykettőre hajba kapnak
Azaz, hogy taréjba.

Tyúkanyó szól:
-Gyerekek! Jobb lesz megfelezni..
De mind a kettő nagy kevélyen
Fityiszt mutat: - Ezt ni!!!

Míg tart a viadal
Egy begyes kis jérce
A gilisztát hamm, bekapta:
-Ostobák! Megérte?

K. László Szilvia​: TRÉFÁS VERS

Elgurult egy üveggolyó, gyorsan vitte a lába,
addig gurult, míg odaért Fordított Országba.
Végigjárta, megfigyelte, látta a világot,
visszatért, és elmesélte nekem, hogy mit látott.

Figyeljetek, tovább adom, hogy ti is halljátok!
Először is, látott békát, ki egeret fogott,
aztán zebrát, aki repült, s fa tetején lakott.
Látott macskát kutyagolni, a kutya meg macskagolt,
látott fehér vízilovat, fókát, ki medve volt.

énekeltek a tehenek, úsztak a mókusok,
barátom, az üveggolyó, skorpión lovagolt.
Hallgattam én figyelmesen, de ő kikacagott,
Bevallotta, hogy az egész, bizony csak tréfa volt.
összebújva békességben -

K. László Szilvia: FÉLCIPŐ

Volt egyszer egy fél pár cipő
Párját árván siratta ő.
"Ó, én szegény fél pár cipő
nincsen párom megfelelő!"
Szekrénymélyről bújt most elő
Szintén árva fél pár cipő.
"Én fél cipő, te fél cipő,
legyünk együtt szép félcipő!"

Így most a két fél pár cipő
gyereklábon viselhető.

K. László Szilvia​: SZELEBURDI SZÉLGYEREK

Szeleburdi szélgyerek
Szaladgál a réten,
Földapónak fűszakállát
Megborzolja,
Megcibálja,
Fújja szerte-széjjel.

- Ej, ebadta rossz kölyök! -
Kiált rá az apja
Dörrenését, villanását
Záporával
Megsiratja
Felhőajkú anyja.

- Jaj, inkább én jó leszek! -
Riad meg a gyermek
- Jobb, ha szépen meglapulok,
Nem moccanok,
Nem szaladok,
Míg viharok vernek!

Zelk Zoltán: Három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak --
- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek 

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben -
 

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
   mint törpével egy óriás:
   - Lóci ne kalapáld a bútort!
   Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
   Jössz le rögtön a gázresóról?
   Ide az ollót! Nem szabad!
   Rettenetes, megint ledobta
   az erkélyről a mozsarat!

    Hiába szidtam, fenyegettem,
    nem is hederített reám;
    lépcsőnek használta a könyves
    polcokat egész délután,
    a kaktusz bimbait lenyírta
    és felboncolta a babát.
    Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
    s az asztal tetejére állt.

    Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
    de azért tetszett a kicsi,
    s végül, hogy megrakni ne kelljen,
    leültem hozzá játszani.
    Leguggoltam s az óriásból
    negyedórára törpe lett.
    (mi lenne, gondoltam, ha mindig
    lent volnál, ahol a gyerek?)

    És ahogy én lekuporodtam,
    úgy kelt fel rögtön a világ:
    tornyok jártak-keltek köröttem
    és minden láb volt, csupa láb,
    és megnőtt a magas, a messze,
    és csak a padló volt enyém,
    mint nyomorult kis rab mozogtam
    a szoba börtönfenekén.

    És ijesztő volt odalentről,
    hogy olyan nagyok a nagyok,
    hogy mindent tudnak és erősek
    s én gyönge és kicsi vagyok.
    Minden lenézett, megalázott,
    és hórihorgas vágy emelt
    - föl! föl! - mint az első hajóst, ki
    az egek felé szárnyra kelt.

    És lassan elfutott a méreg,
    hogy mégse szállok, nem növök;
    feszengtem, mint kis észre sem vett
    bomba a nagy falak között;
    tenni akartam, bosszut állni,
    megmutatni, hogy mit tudok.
    Negyedóra - és már gyülöltem
    mindenkit, aki elnyomott.

    Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
    És ekkor zsupsz, egy pillanat:
    Lóci lerántotta az abroszt
    s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
    Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
    No, ne félj - mondtam csenedesen.
    S magasra emeltem szegénykét,
    hogy nagy, hogy óriás legyen.

Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
- Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!

Romhányi József: Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

- Már egy hete vagy te pete!
  Legyen már belőled légy!
  Legyen, mint minden legyen,
  rajtad is hat láb legalább.
  Szárnyaid is legyenek, a fene egye meg!
  - Mert ha légy vagy, légy légy!
  - mondta vagy száz légyöltő előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
  - Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
  Menj! A mai naptól magad
  szerezd meg az eledeled.
  Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

Kányádi Sándor: Az okos kos

Szép nagy állat volt,Lucskos, latyakos
ősz vége volt, akárcsak
most,
mikor vásárra vittek egy kost.

fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda,
de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott
viselkedni.
Mindig tilosba járt,
s volt úgy, hogy hetekig
odahált,
máskor meg naphosszat
tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg
a leckéje),
s mikor már rosszat
gondolhattak volna,
hogy most aztán vége:
farkas vagy medve
valami megette,
csak előállt, mintha
mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor,
aki egyébként jámbor
ember hírébe állott,
és még büszke is volt olykor
a kosára,
de egyszer csak megelégelte
a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára,
szarvon fogta a kost, és
elvitte a szóban forgó
őszi vásárra.

Tetszett a kosnak a vásár,
s hogy annyi újat láthat,
kíváncsiságból szarvára is vett
egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom,
lárma:
- Vigyázzon, ember, a kosára,
ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak,
a kos a kalácsosnak,
a kalácsok meg a földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda
kos egy kofa kosarára
vetett
szemet,
s dézsmálni kezdte,
mint egy mihaszna kecske.
- Hogy kerülne már rúdra bőröd! -
eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor
pásztor.
- Hogy lenne belőled pörkölt,
te ördög,
te átok! -
S nyomatékul botjával reávágott.

Módfelett mulattatta a népet
a látvány.
Most
valaki hozzájuk lépett.
- Pörköltet mondott, bátyám?
Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost
ezennel megveszem. -
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris
a kosnak.
S indult a pásztor is
megkönnyebbülten:
- Na végre, hogy tőled is
megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle
az udvaron? Ki az ördög?
- Kos ez, nem pörkölt!
- Ne-e-em bizony, gazdám,
volt eszed, de nekem is volt ám.

Mit eddig sose tettem,
ezennel megjelentem,
meghalni nem volt kedvem,
s amikor észrevettem
a hentes kését, menten
a hátuljának mentem,
s a késével, mit megfent,
szépen a sárba nyekkent,
talán még most is ott van
a pocsban.
Hol van az előírva,
hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt,
én szeretem a cécót.

Próbált még néhányszor
túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra,
de hiába:
a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt,
s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.

Partnereink