Jelenlegi hely

Csecsemőnek könyvet?

Azt gondolhatnánk, hogy egy kisbabának még teljesen felesleges könyvet adni, hiszen nem tudja megfogni, nem érti, mi történik benne, nem köti le a figyelmét. Ez részben igaz is, ugyanakkor a látásfejlődés és a korai vizuális nevelés szempontjából nem mindegy, hogy milyen tárgyak veszik őt körül.

A születés után néhány héttel már kellően alkalmazkodik a babák retinája ahhoz, hogy elkezdjék észlelni és megkülönböztetni a sötét és világos tartományokat. A fókuszálási képesség támogatására már egy-két hónapos kortól helyezhetünk a környezetükbe kontrasztos szín- és formavilágú tárgyakat. Ugyan szeretjük a babaszobát finom pasztellszínekkel harmonikussá tenni, a korai időszakban az egyszerű, fekete-fehér minták ritmusa köti le inkább a babák figyelmét.

A Babageometria lapozókkal könnyen adhatunk a fókuszálást, pásztázó szemmozgást elősegítő vizuális ingert kisbabánknak. Ezek nem csak a látás fejlődésében segíthetnek. Mivel rövid távon már képesek a mozgás tekintettel való követésére, ferde fejtartású babákat átcsalogathatunk érdekes ingerekkel a megfelelő pozícióba, vagy épp motiválhatjuk csemeténket alkartámasz kitartására, ha kontrasztos képeket támasztunk elé a játszószőnyegre.

Két hónapos kor környékén a babák fókusztávolsága nagyjából 30 cm, így például szopizás közben már meg tudják figyelni anyukájuk arcának részleteit. Ekkor még fordítva látnak, a későbbi mozgásos tapasztalatok alapján korrigálja agyuk a képet. Nagyjából három hónapos korukra lesznek képesek arra, hogy a két szem működését összehangolják. A szem mellett az idegrendszer fejlődése is elengedhetetlen ahhoz, hogy kisbabánk látása a megfelelő mederben alakuljon.

A kontrasztos babakönyveket akár a kiságyba is tehetjük, a baba arcától a fókuszálási képességének megfelelő távolságra. Később már önállóan is lapozgathatja, vagy szavakkal is leírhatjuk számára a képeken látható egyszerű történéseket. Ez a „mesélés” már a mondókás lapozók, böngészők előszobája.

Ha tartunk tőle, hogy aktívan mocorgó kisbabánknak papírkönyvet adjunk a kezébe, textilkönyv formában is találunk kontrasztos lapozókat, például a Süni vagyok. Te ki vagy? vagy az Azt mondom, brekeke. Te mit mondasz? című könyvet. Akár vonalakkal, formákkal, mintákkal, akár ritmusokkal szeretnénk lekötni kisbabánk figyelmét, a Babageometria segítségünkre lesz. Sőt, a legújabb kötetben már a színek világa is kibontakozik a lapozó oldalain.

Forrás: Móra.hu


A Pécsimami VIP Klub tagjai állandó 35% kedvezménnyel vásárolhatják meg a Móra Könyvkiadó webáruházában megtalálható szinte minden kiadványt, egészen 2025 áprilisig!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére