Jelenlegi hely

Mire figyeljünk gyerekkel a hóban?

Ha hinni lehet az időjósoknak, idén nem lesz fehér karácsony. Én azért nem adom fel és legalább a két ünnep közötti időszakban reménykedem, hogy végre 1 éves kislányom is kipróbálhatja az angyalkázást, a hóemberépítést, meg a szánkózást. De addig is a meleg szobából, asztalon egy gőzölgő forró teával gyorsan összeszedtem Nektek, hogy mire is érdemes figyelni, ha kint végre minden csupa fehér lesz.

A móka előtt bizony jól fel kell öltöztetni a gyerekeket. Na de hogyan?

  • Pelenkásoknak a legjobb a vízhatlan, jó meleg overál, mivel ez védi a legjobban a derekukat mind a hidegtől, mind a nedvességtől. Szobatiszta gyerkőcöknél már más a helyzet, mivel amíg az utolsónál is utolsóbb pillanatban szólnak, hogy pisilni kell (és hidegben ez hatványozottan jelentkezik), addig a legjobb, ha csak alulról kell megbontani az öltözéküket. Ehhez persze az kell, hogy rétegesen öltöztessük fel őket, vagyis az overál/téli kabát alá több vékonyabb pulóver kerüljön, és ha van a kabáthoz hófogó, ne feledkezzetek el azt is rácsatolni. Én a sínadrágokra esküszöm a vízhatlanságuk, melegségük miatt. Ezek között is vannak már olyan változatok, amelyeknek jó magas a derekuk, így még a nagy játék közben is védve van a gyerkőc, vagy választhatjátok a kantáros változatot is (ekkor viszont jól gyakoroljátok be a csatok kikapcsolását: tudod, a pisilés miatt). A nadrág szárát vagy tűrjétek be a csizmába/hótaposóba (lényeg, hogy ez is vízhatlan és bélelt legyen), vagy húzzátok úgy rá, hogy a hó ne tudjon bejutni a lábbelibe.
  • Sapka: egy bőven elég, duplánál már könnyen beleizzadhat a fej, és akkor az örömbe üröm is vegyül. A sapka azonban legyen vastag és védje a gyerkőc fülét. Kisebb korban az űrhajós sapka is jó szolgálatot tesz, és egyben megoldja a sál kérdését is. A nagyobbak a „dizájn” miatt már valószínűleg nem fogják felvenni, és persze sok kisgyerek sem szereti, de egy próbát megér.
  • Sálat ne kössetek a száj elé, mert a kilélegzett levegő gyorsan ráfagyhat, így a gyerek még hidegebb levegőt szívhat be, mint sál nélkül.
  • A kesztyű elengedhetetlenül fontos. Kötött kesztyűt felejtsétek el, mert gyorsan átáznak és jégpáncélként fagyhatnak a gyerek kezére. Én az ötujjas, síkesztyűre esküszöm: vízhatlan és könnyen tud vele fogni (egy igazi hócsatában pedig villámsebességgel kell hogy készüljenek a hógolyók).

Hogy a kint töltött idő valóban az örömről és ne a bosszúságról szóljon, fontos néhány szabályt betartatni a gyerekekkel, illetve ezekre figyelni:

  1. Kezdő hógolyózók még nem tudják, így érdemes a hócsata előtt felhívni a figyelmet, hogy arcra, fejre tilos a célzás. Sőt, akár azt is kiköthetjük, hogy kizárólag a lábra dobott hógolyó a megengedett. Talán még neked is vannak kellemetlen emlékeid a nyakadban olvadó jégcsodákról…
  2. Fagyott hóval, jégdarabokkal kevert hógolyóval ne dobálózzanak. Persze ha soha nem fordult meg hasonló a fejükben, akkor ne most adjunk nekik öleteket!
  3. Szánkózáshoz mindig biztonságos helyet válasszatok. Kicsivel a túlságosan zsúfolt szánkópályákat is kerüljétek, mert könnyen feldönthetik, elüthetik a nagyok.
  4. Kisgyerekeknél különösen fontos, hogy csak lankás, alacsony dombról ereszkedjenek le, mivel még nem nagyon tudnak kormányozni. Hagyományos faszánkót válasszatok, a háttámlás, karfás szánkót nem a lesiklásra tervezték! Először pedig jobb, ha szülővel csúszik le a gyerkőc, majd ha már biztonságban érzi magát, akkor próbálkozzon egyedül.
  5. Ha sétára indultok a gyerekekkel, akkor a szánkóra tegyetek vastag takarót, mert sajnos gyorsan átveszi a hideget. Kicsiknél a bundaszák is praktikus lehet, amibe a nagy mínuszokba még akár melegvizes palackot is tehettek.
  6. Ha pedig átáztatok vagy már elég időt töltöttek a szabadban, akkor irány a jó meleg szoba, gyors átöltöztetés (egy fürdő sem árthat), majd egy meleg tea. Nagy hidegben érdemes inkább többször kimenni a nap folyamán, mint egyszer órákat kint tölteni.

Jó szórakozást kívánok!

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére