Jelenlegi hely

Piercing, plasztikázás: sértheti a gyerekek jogait

A gyerekek saját testük fölött gyakorolt joga, fizikai intergitásuk miatt aggódik kedden elfogadott jelentésében az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.

A döntést követően közzétett közlemény szerint az ET közgyűlése "különösen aggasztónak" találja, hogy ezek a jogok olykor sérülnek, mert kisgyermekeket akaratuk ellenére, vagy hozzájárulásuk nélkül vetnek alá vallási okokból körülmetélésnek, transznemű kisgyerekeket orvosi beavatkozásra kényszerítenek, piercinget, tetoválást kapnak vagy plasztikai műtétet végeznek rajtuk azt állítván, hogy mindez az ő hasznukat szolgálja, holott a "világos bizonyítékok" ennek ellenkezőjét támasztják alá.

Az elfogadott dokumentumban az ET felhívja a tagállamokat, hogy folytassanak felvilágosító kampányt arról, milyen veszélyt jelentenek ezek az eljárások a gyermekek fizikai és szellemi egészségére, valamint azt kéri a szervezet 47 tagországától, hogy fektessék le, milyen orvosi, köztisztasági és egyéb feltételek kellenek ahhoz például, hogy egy kisfiún orvosilag nem indokolt körülmetélést hajtsanak végre.

A határozatban az ET amellett is állást foglal, hogy a tagállamoknak olyan jogszabályi környezetet kellene kialakítaniuk, amely előírja, hogy egyes beavatkozásokat csak akkor lehessen végrehajtani, ha a gyermek már elég idős, hogy maga dönthessen a kérdésben.

A német szociáldemokrata Marlene Rupprecht által jegyzett dokumentum vitájához a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője, Szél Bernadett is hozzászólt. Szél szerint a szülőknek is segítségre és tájékoztatásra van szükségük, hogy adott esetben fel tudják mérni a helyzetet. Szél rámutatott, hogy azok a gyerekek, akik tisztában vannak testük működésével, és azzal, hogy az azt érintő döntésekbe jogukban áll beleszólni, nyitottabbak, nagyobb az önbizalmuk és kevésbé fenyegeti őket az a veszély, hogy erőszak áldozataivá válnak.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére