Jelenlegi hely

Titoktündér sorozat - önbizalomerősítő mesék

Cím: Veszprém, Házgyári út 5.
Email: kapcsolat@beckandrea.hu
Web: www.beckandrea.hu

Beck Andrea 1977-ben született Budapesten. Diplomát szerzett kommunikácós, majd közgazdasági területen. A könyvek és a gyermekek szeretete - csakúgy, mint az írásé -, egészen fiatal kora óta végigkíséri életét. Anyukaként, íróként, hétköznapi emberként egyaránt vallja a "Soha ne add fel!" elvet, mely saját élete során számtalanszor segítette át egy-egy nehéz helyzeten.  
 
Írásainak elsődleges célja, hogy az optimista életszemléletet, magabiztosságot, hitet és bizalmat a jóban és önmagunkban, már gyermekkorban elsajátíthatóvá és fejleszthetővé tegye a meséi által. Ezzel életre szóló erőt és segítséget nyújthatunk gyermekeink és önmagunk számára is.
 
Első könyve, A Titoktündér című, pozitív gondolkodást és önbizalom növelését fejlesztő mesekönyv, 2011-ben jelent meg 10 mesével, és rövid idő alatt jelentős olvasótáborra tett szert. A könyv 2013. márciusában új külsőt kapott és további négy új mesével bővült.  
 
A Titoktündér-sorozat második része: A Titoktündér- A Titok Klub címmel 2013. decemberében jelent meg.
 
 
Mindkét könyv megtisztelő jelölést kapott a 2013-ban megjelent legsikeresebb könyvek között a Libri 2013. évi Aranykönyv díjára. 
 
2014-ben ismét két kötettel bővült A Titoktündér-család:
Nyáron a sorozat harmadik része, A Titoktündér - A Titok Akadémia, majd decemberben a negyedik kötete,
A Titoktündér - A Tündérek könyve jelent meg, és került szinte azonnal a sikerlistákra.
 
    
 
A szerző egy másik írása "A bátor sün" címmel bekerült a Médiaúnió által 2012-ben megjelentetett, "Mesélj mindennap!" elnevezésű kampány keretében kiadott mesekönyvbe.
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére