Jelenlegi hely

Házi feladat, vagy…?

A házi feladat egyike a családon belüli feszültségforrásoknak, hiszen az iskolából nem ritkán hat vagy hét tanóra után hazaérkező gyerek nem szívesen áll neki, miközben a szülőnek – aki persze sokszor maximálisan együtt érez a gyerekével – az a feladata, hogy rávegye a tanulásra.

A házi feladat persze nem csak magyar sajátosság, noha vannak szerencsés gyermekek, például a finnek, akiknél ez jóval kisebb hangsúlyt kap, és a gyerekek hozzáállása is hasonló a világon mindenhol. Nem meglepő módon, tesszük gyorsan hozzá.

Miként egy amerikai (ex-)tanár írja, pedagógusi karrierje során néha elég sok házit adott fel az ötödikes-hatodikos gyerekeknek, akik persze gyakran tiltakoztak ellene. Nem úgy a szülők, akik a tanárral együtt attól tartottak, hogy házi feladat híján a gyerek lemarad a többiektől.

Amiben persze van valami, de érdemes lenne megfontolni – írja az amerikai tanár –, hogy csak felső tagozattól adjanak fel házit. Annál inkább, mert kutatások is megerősítették, hogy alsó tagozatban nem tesz jót a plusz délutáni tanulás.

Az egyik ilyen kutatás vezetője, Harris Cooper több évtizede tanulmányozza a házi feladatok hatásait és arra jutott, hogy az alsós gyerekeknél semmi bizonyíték nincs arra, hogy a házi bármilyen módon segítené az iskolai előmenetelt.

Arról nem beszélve, hogy az otthoni tanulás olyan tevékenységektől veszi el az időt, melyek sokkal jobban fejlesztik a gyerekek bizonyos képességeit, segítik szociális készségek elsajátítását – általában véve segítenek nekik boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőtté válni.

Lássunk tehát öt tippet arra, mi mást csinálhatnának a gyerekek a házi feladat helyett (vagy mellette, ha már egyszer a házi adott)!

1. Beszélgessenek a szülőkkel

A házi feladat elvégzése gyakori feszültségforrás szülő és gyerek között, ami negatívan hathat a kapcsolatukra is. Ahelyett tehát, hogy a munkából fáradtan hazatért szülők nyaggatnák az iskolából fáradtan hazatért gyerekeket, sokkal hasznosabb lenne, ha a családok le tudnának ülni beszélgetni. A beszélgetés a legjobb módszer arra, hogy a gyerekek tanuljanak az őket körülvevő világról.

2. Aludjanak

Az amerikai Országos Alvásalapítvány becslése szerint a gyerekek 25-30 százaléka nem alszik eleget, aminek komoly következményei lehetnek, például a gyenge koncentrálóképesség, viselkedési zavarok, tanulási nehézségek, elhízás és még sorolhatnánk. Akár egy kis (20 percnyi) plusz alvásnak is pozitív hatásai lehetnek a gyerekek jegyeire.

3. Olvassanak

A magunk részéről lelkes hívei vagyunk az olvasásnak, hisszük, hogy a sokat olvasó gyerek jobban teljesít az iskolában. Márpedig az olvasás szeretetét kis korban kell megalapozni, a házi feladat ettől is elveheti az időt.

4. "Kockázatos" játékok

Természetesen nem olyan dolgokról van szó, melyek komolyan veszélyeztethetik a gyerek testi épségét, hanem például a fára mászásról. A gyereknek meg kell ismernie a saját korlátait, tisztába kell jönnie saját képességeivel, és meg kell tanulnia, mennyi a még megfelelő mértékű kockázat.

5. Segítsenek otthon

Akár a vacsora elkészítésébe, a saját szobájuk rendben tartásába is besegíthetnek a gyerekek, annál is inkább, mert egy, a Minnesotai Egyetemen végzett kutatás szerint ez a későbbi sikerek egyik alapja. Ezzel ugyanis a gyerekek felelősségvállalást, empátiát tanulnak, miközben azt is elsajátítják, miként vigyázzanak magukra és a környezetükre.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére