Mindenekelőtt a jelenségből vegyük ki a saját és a párunk szüleit, mert egyrészt ők nyugodtan adhatnak tanácsot, másrészt úgyis fognak, tehát ebbe jobb, ha beletörődünk és megpróbálunk együtt élni vele. Ám van az embereknek egy hozzánk kevésbé közelálló és viszonylag nagy csoportja, akik szintén előszeretettel osztják meg velünk a bölcsességeket és a tuti tippeket. Na, velük már más a helyzet. Talán a legjobb, ha ilyenkor először is arra gondolunk, hogy a tanácsot adó nem rossz ember, és nyilván a maga módján segíteni próbál.
Az ember a sokadik alkalom után rájön, hogy alighanem akkor jár a legjobban, ha előkészít pár válaszpanelt, amelyek közül valamelyik, az alkalomhoz leginkább illőt, csak előkap. Aminek két előnye van: egyrészt rövidre lehet vele zárni a beszélgetést, másrészt senkivel sem fogunk nagyon összeveszni. Fontos, hogy a válasz udvarias és rövid legyen, valahol a „köszönöm, ez nagyon érdekes, majd átgondolom” vonal mentén.
Persze könnyen lehet, hogy nem ússzuk meg ilyen egyszerűen, ilyenkor jöhet a következő fokozat, a terelés. Kizárt, hogy ne legyen valamilyen aktuális esemény (focimeccs, film, sorozat), amit a kellő pillanatban bedobva más irányba tudjuk vinni a beszélgetés fonalát. Még ennél is jobb, ha a terelés a gyerekkel kapcsolatos témakörben marad, például egy vicces/tanulságos/érdekes eset elmesélésével.
Az előbbinek egy egyszerűsített változata a szórakozott félmosoly, amivel kvázi megköszönjük a segítséget, majd tovább lépünk. A másik véglet – ezt a magunk részéről nem nagyon ajánlanánk, csak ha sok ráérő időnk van – az az, amikor őszintén beleállunk a vitába és megpróbáljuk tényszerűen végigvenni, a mi esetünkben miért nem fog működni az, amit tanácsolnak.
Végül, de messze nem utolsósorban azt a lehetőséget se vessük el, hogy érdemes megfogadni a kéretlen tanácsot. Már csak statisztikailag is szinte biztos, hogy a rengeteg között, amivel elárasztanak minket, hasznos is akad.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
