Jelenlegi hely

Kötelező lett a pneumococcus elleni védőoltás

A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg; a hatályos rendelet a Magyar Közlöny idei 46. számában jelent meg.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló rendelet módosítása szerint a védőoltást a 0-6 éves korúak körében a folyamatos oltási rendszerben kell végrehajtani.

A kötelező pneumococcus oltás a 2014. június 30. után megszülető csecsemőkre vonatkozik. A korában született csecsemők és a már megkezdett, önkéntesen igénybe vehető, térítésmentes pneumococcus elleni védőoltásban részesült csecsemők oltását az eddigi rend szerint kell folytatni.

A rendelet kitér arra is, hogy a méhnyakrák-megbetegedésért felelős humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás kötelezően felajánlható lesz: a tizenkét éves lányok a házi gyermekorvos vagy az iskolaorvos által térítésmentes védőoltásban részesíthetők. A rendelet ezen része szeptember 1-jén lép hatályba.

Tavaly október végén jelentette be az egészségügyért felelős államtitkárság, hogy kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a HPV elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz.

A tapasztalatok szerint az eddig az ajánlott kategóriába tartozó pneumococcus oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta, és a szakmai tapasztatok azt indokolták, hogy ezt az oltást is vegyék fel a kötelező védőoltások sorába - mondta akkor Beneda Attila, a tárca helyettes államtitkára. A védőoltás három oltásból álló sorozatot jelent.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint Magyarországon eddig tíz fertőző betegség ellen volt az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. Ezek: a gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére