Jelenlegi hely

A leghatékonyabbak között a magyar oktatás

A hatékonyságot tekintve meglepően jól teljesít a magyar közoktatás: a tanárok fizetését, az osztályok méretét és a diákok PISA-felmérésen elért eredményeit figyelembe véve a világ országait összesítő listán negyedik helyet ért el Magyarország - derült ki a The Economist című brit lap eheti számában idézett felmérésből.

A GEMS Education Solutions oktatással foglalkozó tanácsadó cég szeptember ötödikén tette közzé a közoktatás hatékonyságát mérő, általuk kidolgozott indexet, amely azt vizsgálja, kimutatható-e bármiféle összefüggés az oktatásra költött kormányzati pénzek és a közoktatás eredményessége között. A mostani, harminc országot tartalmazó listán a sorrend kialakításában a számítás alapját együttesen képezte a PISA-felmérés során kialakult átlagos pontszám, a tanári fizetések nagysága és az osztályok létszáma.

Miközben az első két helyen az OECD által szervezet nemzetközi tanulói tudásszint-vizsgálaton (PISA) ugyancsak kiemelkedően teljesítő Finnország és Dél-Korea áll, és a kutatás a korábbi felmérésekhez képest a sereghajtók tekintetében sem mutatott fel váratlan eredményeket - a PISA-felmérésen gyengén teljesítő Brazília és Indonézia az oktatási hatékonyság területén is az utolsók között szerepel -, a tanulmány szolgált néhány meglepetéssel.

Az említett skandináv országban a tizenöt éves diákok 2012-ben átlagosan 519 pontot értek el a matematika-felmérésen, a finn tanárok átlagos éves fizetése pedig vásárlóerő-paritáson számolva 2011-ben elérte a 42 810 dollárt (mintegy 10,4 millió forint). Ehhez képest Dél-Korea tanulói 554-es pontszámával, valamint a 47 340 dolláros (11,5 millió forint) tanári fizetésekkel a második helyet szerezhette meg a listán.

A The Economist szerint a harmadik és negyedik helyet elfoglaló Csehország és Magyarország eredménye meglepetést jelent a világranglista első felét elfoglaló országok között, hiszen az alacsony tanári fizetések ellenére az OECD átlagához képest (vonatkozó mutatószám esetén 494) a diákok meglepően jól teljesítenek. Csehországban 499 pontot értek el a tizenöt évesek a matematika-teszten, miközben a cseh tanárok fizetése átlagosan évente 18 610 dollárt (mintegy 4,5 millió forint) tesz ki. Magyarország 477 pontos eredménye és tanárai 14 760 dolláros (mintegy 3,5 millió forint) átlagos éves fizetése a befektetés és a megtérülés arányában a negyedik helyet biztosította az országnak.

A tekintélyes brit lap szerint a felmérés legnagyobb tanulsága az, mennyire gyenge a korreláció a diákok eredményei és a tanárok fizetése között. Ezzel elsősorban arra utalnak, hogy bár Svájcban a tanárok átlagos éves fizetése 2011-ben 68 000 dollárt (16,5 millió forint) tett ki, és a diákok matematika-eredményei figyelemre méltóak - a 2012-es PISA-felmérésen a kilencedik helyet érték el -, sokkal kevésbé teljesítenek jól a szövegértés és a természettudományok terén. Németországban 54 000 dolláros (13 millió forint) juttatást kapnak évente a tanárok, miközben az ország oktatásának hatékonysága a jelenlegi listán csupán a 25. hely megszerzésére volt elég.

Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatója rámutatott arra, hogy a közoktatásra fordított költségek csupán az esetek egyötödében magyarázták az egyes országok közötti eltéréseket. A kutató úgy vélte, hogy a tanárok hozzáértése sokkal nagyobb hatással van az eredményekre, mint például az osztályok mérete.

A brit lap emiatt arra a következtetésre jutott: egy gazdagabb ország dönthet úgy, hogy magasabb bért fizet tanárainak a jobb eredmények eléréséért és a szakma megbecsülésének fenntartásáért, a hatékonyság szempontjából talán mégis fontosabb, hogy az oktatók hozzáértésére és anyagiakon túli segítésére is elegendő hangsúlyt helyezzenek.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére