Jelenlegi hely

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.

Az olvasás szeretete csecsemőkorban kezdődik?

„A korai fejlesztés híve vagyok, de csak azok a módszerek használnak, amelyek a baba korának megfelelőek. Az olvasás ismerete és szeretete a csecsemőkorban kezdődik” – véli Kovács Zsanett, a Móra Kiadói Csoport kommunikációs munkatársa. Ez nem azt jelenti, hogy három-négy évesen meg kell tanítani a gyermeket olvasni.

Inkább a meseolvasás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet:

napi 15-20 perc foglalkozás másfél-két év előnyt jelent az iskolában a kortársakhoz képest.

„A babaolvasás nehézsége, hogy két-három éves korig alig érkezik visszacsatolás, azonban a gyermek ennek ellenére is mindent rögzít” – magyarázta az eredetileg tanár végzettségű előadó. Elmondta, egyre több kismama már a terhesség ideje alatt verseket olvas fel, és a kísérletek őket igazolják.

A megszületett csecsemő felismeri a ritmust, megnyugszik tőle, így az édesanya szavát már korán összeköti a baba a biztonságérzettel.

A korai fejlesztés a gyermek egész életére kihathat

Erős kapcsolat figyelhető meg a korai „tanulási” élmények és a későbbi elsajátítási képességek között.

Az olvasás fejleszti a memóriát, a képzelőerőt, a kreativitást, az érzelmi gazdagságot, ezek a televízió segítségével csak korlátozott módon alakulnak ki, pedig a munkához, a társadalomba beilleszkedéshez ezekre szükség van.

Komoly vita folyik arról, hogy az agy képességeit a született tulajdonságok, vagy a külső körülmények határozzák-e meg. A kétszázmilliárd agysejt kialakulása az első pár hónapban a génektől függ. Az viszont már a szülők módszereitől is függ, hogy ezekből mit lehet kihozni. Úgy gondolja, sokat tehetünk a korai fejlesztéssel a funkcionális analfabetizmus ellen. Ellentmondásnak tűnik, hogy hivatalosan ugyan egy-két százalékos az írástudatlanok aránya, valójában a népesség egynegyede képtelen ezt a tudást a gyakorlatban is kamatoztatni.

Minden korosztálynak létezik megfelelő könyv

Már a szülés után megismerkedhet a gyermek a könyvekkel. A csecsemők két hónapos korukig csak 30 centiméter távolságra látnak, így az erős kontúr az elsődleges. Erre a célra a „fekete-fehér” könyveket ajánlják. Ha a baba elfáradt, akkor elfordítja a fejét, ez esetben hagyni kell pihenni – tanácsolta.

A babával "közös" olvasásokhoz a verseket, mondókákat, dalokat tartalmazó kötetek a legjobbak. Azt mondják a nyelvtanulásról, hogy sohasem lehet elég korán kezdeni, ami igaz is, mert csak nyolc hónapos korig képesek a gyermekek az összes hangzót befogadni. Ezt követően akcentussal tanulhatnak csak nyelveket, ezért érdemes lehet kétnyelvű, háromdimenziós lapozókkal fejleszteni a kisbabákat, ezekből angol, német és francia nyelvű is elérhető már.

„A babák a negyedik hónaptól felismerik a saját nevüket, a hatodiktól reagálnak a korábban hallott szavakra” – ebben az időszakban a lapozók, a leporellók, a mozgásos játékok kerülnek előtérbe. Lehet néhány oldalas ismeretterjesztő könyveket is a gyermek kezébe adni. A manipuláció válik fontossá a nyolc-tíz hónapos kor felett, kedveltek a szókincsfejlesztő böngészők, a habszivacsból készült játékok.

A második életév betöltését követően lehet az első valódi olvasókönyveket a gyermek kezébe adni, ezekben a nagy képek melletti szöveg azt írja le, amit az illusztrációkon láthatunk. Egyre jobban érdekli a kicsiket saját világuk, ezért a napi történésekett, feszültségeket modellező szerepjáték könyvek hasznosak lehetnek. A színek, formák felismerését segítő füzeteket is okos ötlet beszerezni, emellett törekedni kell a finommotorikus készségek fejlesztésére.

Papír kontra digitalizáció?

Ha papírkönyv pártiak is vagyunk, hasznos lehet utazások alatt a tabletekre letölthető BOOKR Kids Mesetár. Az Android alapú, előfizetés ellenében használható alkalmazás a három és tíz év közöttieket célozza meg, a gyermek láthatja és hallhatja a mesét, a szöveg aktuális részét ki is emeli a program.

Fontos, hogy a szülők és pedagógusok nyitott hozzáállása, hogy törekedjenek a sokszínűségre, s fogadják el, ha más tetszik a gyermeknek. A kisgyermekkorban befektetett energia az iskola és a munka évei alatt kamatostól térül meg.

Forrás: mora.hu

; kép: bookrkids.com; Pexels / Cottonbro, Anastasia Shuraeva; Pixabay.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Régi idők karácsonya Budapesten

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.
Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Eta néni 2021-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Országos adventi programajánló

Országos adventi programajánló

Adventi ablaknaptár, gyertyagyújtások, vásári és betlehemes programok.. a várakozás, a csodák, a meglepetések időszaka. Különleges adventi programok készülődnek szerte az országban, válogattunk belőle.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére