Jelenlegi hely

A legrövidebb éjszaka – Szent Iván-éj

Idén június 23-án lesz az év leghosszabb napja, vagyis a legrövidebb éjszakája, melyet a hagyomány szerint Szent Iván-éjnek neveznek. A nyári napforduló ünnepe a kereszténységet megelőző korokból ered. A világ minden táján örömtüzeket gyújtanak, ami mutatja a fény és a világosság győzelmét a sötétség és a halál felett, ekkor kezdődik a csillagászati nyár is. A szerelem, szenvedély, a termékenység, örök megújulás és a megtisztulás varázslatos éjszakája is ez.

Évszázadok óta Keresztelő Szent János napjának előestéjén, június 23-án ünnepeljük a nyári napfordulót, a hozzá kapcsolódó hagyományok jóval korábbra, a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza. Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet – tartja a néphagyomány.

A nyári napforduló nem véletlenül olyan mágikus jelentőségű: A Nap június 21-én áll a legmagasabban, ekkor éri el pályájának csúcsát. Ez a Nap életének felezőpontja, ami után féléves hanyatlás következik.

A néphit szerint ezen a napon minden eléri létezésének csúcspontját, a lehetőségek kitágulnak.

Ilyenkor a megtisztulás rítusai kaptak főszerepet, a népszokások így a tűz és a víz köré szerveződtek. Az emberek tűzön ugráltak át, megfürödtek a folyóban és ágakat merítettek a vízbe. Az ősi ember Szent Iván-éji tűzgyújtásával a Napot akarta segíteni a sötétség elleni harcban. A tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tartották.

Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re (szökőévben 20-ra) esik az északi féltekén. Korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. Az 5. századtól említik a Szent Iván éjszaka együttes megünneplését Keresztelő János ünnepével.

Maga az elnevezés keresztény eredetű, Keresztelő Szent Jánoshoz köthető, a János név régi magyar alakjából (Jovános, Ivános), illetve a szláv Iván névből származik. Európa szerte időtlen idők óta ülik meg a nyári napfordulót a szláv, germán, és északi népek, de a druidák számára is jelentős esemény volt a legrövidebb éj, amit az Ég és a Föld nászának tartottak, ennek megfelelően tisztelegtek előtte.

A Szent Iván-éji tűzgyújtás hagyománya egész Európában elterjedt. Mindenütt más és más népszokásokkal ünnepelték az év leghosszabb napját, de a tűz valamilyen módon mindenhol szerepet kapott.

Szent Iván éjjelén rendszerint hatalmas örömtüzeket gyújtottak és lángoló kerekeket gurítottak le valamilyen magaslatról. Az örömtűz körül összegyűlt a környék apraja-nagyja, énekeltek és táncoltak. Ezzel elűztek minden rosszat, és elősegítették a jó termést, a házasságot, a gyermekáldást stb.

A XIX. század végéig szinte nem volt olyan európai falu, ahol június 24-én ne gyúltak volna fel a nyár középi örömtüzek. A tűzrakás és a tűzön átugrálás szokása sok helyen máig megmaradt.

Égi tűz és földi tüzek

A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. Régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A földi tűz az égi Nap párja, a világosság, a tisztaság, az egészség, az életöröm jelképe, ezért a megtisztulással, a gyógyítással és az egészség megőrzésével kapcsolatos szokásokat gyakoroltak Szent Iván varázslatos éjszakáján. A tűzzel illatos növényeket, virágokat is füstöltek, amelyeket később gyógyításra is felhasználtak.

Úgy tartották, a tűzbe dobott gyümölcs különleges erőt kap. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

A magyar néphitben is ismert, hogy Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyfényű virág csak néhány pillanatig él. Aki keresve-keresetlen rátalál, érteni fogja az állatok nyelvét, sőt van, ahol úgy tartják, a füvekét és fákét is, és meglátja a földbe rejtett kincseket. Vagyis úgy hitték, ez a fényes nap nem mindennapi erőket mozgósíthat.

Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni. Mivel a közösség sorsa függött a jó terméstől, ilyenkor a települések apraja-nagyja együtt ünnepelt, és ez a jó szokás máig fennmaradt: a Szent Iván-éj vidám társasági esemény.

A Szent Iván éjszakához kapcsolódó leghíresebb alkotás a Szentivánéji álom című vígjáték, amelyet 1595-ben William Shakespeare írt. A művet 1863-ban Arany János fordította magyarra.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére