Jelenlegi hely

Varázsolj pénzt karácsonykor is!

Kezdjük is az elején: a karácsony elsősorban a szeretet és a család, a barátok, a számunkra fontos közösségek ünnepe, és csak utána az ajándékozásé, vagy legalábbis erről kellene szólni.

Most mégis az utóbbiról, sőt éppen a túlköltekezés elkerüléséről írok. Miért is? Ahogy tapasztalom, a "nem költünk semmivel sem többet karácsonykor" szemléletet szinte lehetetlen küldetés megvalósítani.

Akkor meg uccu neki, és csináljunk citromból limonádét. Igen, így az ősz kellős közepén...

Hogyan kerüljük el a túlzott pénzszórást: ehhez hoztam ötleteket.

1. Készíts tervet!

Imádok tervezni, aminek köszönhetően mindig is sokat spóroltam. Egyszerűen írj egy listát, hogy idén kit szeretnél meglepni! Ha már van konkrétum, jegyezd fel, hogy mivel és igen, hozzá a rendelkezésre álló vagy erre szánt pénzkeretet is. Mindezt kiterjesztve az ünnepi ételekre, dekorációra, utazásra, lényegében mindenre, amit Te és a családod fontosnak tart a karácsony megünneplése kapcsán.

Hidd el, sok bosszúságtól megkíméled magad, és a pénztárcádat is. Egy nagyon fontos szabály van: tartsd magad a maximálisan meghatározott pénzösszeghez. Ellenkező esetben a terved és az erre szánt idő is mehet majd a kukába.

2. Aki korán kel, aranyat lel.

Ez a közmondás az év ebben az időszakában különösen igaz. Tudom, lehet az utolsó hajrában is jó dolgokat jó áron kifogni, de nem ez a jellemző. És minek kapkodni, ha folyamatosan is lehet a jól előkészített listáról kihúzni a tételeket. Megsúgom a kapkodásmentes ünnapi készülődés a stresszszintedre is jótékonyan hat.

Az online árösszehasonlító oldalaknak köszönhetően pedig Te is képbe kerülhetsz egy-egy kiválasztott termék árával kapcsolatban. Ez a "tudás" különösen jól jön, amikor elindulnak a nagy karácsonyi kampányok, mindenhonnan támadnak a reklámajánlatok. Igen, sajnos egy 40-50%-os árkedvezmény még korántsem jelenti azt, hogy megütötted a vásárlásoddal a jackpotot.

Tipp: Az antik- és használt boltokban, vagy online piactereken sokszor találhatsz különleges és megfizethető ajándékokat.

3. Rukkolj elő saját készítésű ajándékkal!

Mindenkit biztatok, hogy ha van valamilyen képesség a tarsolyában, bátran használja.

Az ötletek száma ugyanis végtelen, és sokan nagyra értékelik az ilyen személyes ajándékokat. Amellett, hogy rengeteget lehet vele spórolni, akár közös családi élményeket is szerezhettek a készítés során.

Nem kell feltétlenül sok pénzt költeni a csomagolására sem: egyszerű és kreatív módon is szépen becsomagolhatók az ajándékok. A képmegosztó oldalakon fantasztikus megoldásokat találsz.

4. Varázsolj pénzt!

Még most sem késő elkezdeni egy-egy reggeli kávéról, munkahelyi büfében elfogyasztott ebédről, vagy egy "meglátni és megszeretni, de sosem hordani ruhadaraból" való lemondást. Az így megmaradt forintok bizony szép kis summát jelenthetnek.

Tipp: Jövőre akár rendszeresíthetitek a sporólásnak ezen formáját! És ehhez nem kell feltétlenül persely sem ...

Szuper ünnepi készülődést (és egyben kevesebb pénzköltést) kívánok!

Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami -

Képek forrása: Pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére