Jelenlegi hely

A megrepedt cserépedény

A tökéletesség nem feltétlenül jelent hibátlanságot. Ebből a régi történetből kiderül, hogy a hiányosságainkat és nehézségeinket átalakíthatjuk jó célra. Ezek a "repedések" érdekessé és értékessé teszik az életünket.

Egy indiai legenda szerint egy férfi mindennap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel. Két éven keresztül mindennap ugyanazt az utat tette meg a férfi. Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt.

Az új edény büszke volt a teljesítményére, és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire készítették. Míg az öreg edény majd’ meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökéletesen ellátni, még akkor is, ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűséges munkájának a következményei voltak.

Úgy szégyellte magát, hogy egy nap, amint a kútnál pihentek, így szólt a férfihoz:
– Sajnálom, hogy minden alkalommal csak félig telt edénnyel érsz haza, így csak félig tudom a szomjadat oltani.
A férfi elmosolyodott, és azt mondta:
– Nézz jól körül a hazafelé úton!
Így is tett az edény, és látta, hogy az ő oldalán az árok széle sokkal zöldebb.

– Látod, a te oldalad sokkal szebb – mondta a férfi. – Mindig is tudtam, hogy repedések vannak rajtad, és így kihasználtam ennek az előnyét. Virágokat, salátát és más zöldségeket ültettem, és te minden alkalommal megöntözted őket. Így rózsát szedhettem, hogy a házunkat szebbé tegyük, a gyerekeim salátát, káposztát, hagymát ehettek. Ha te nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor mindez nem lenne.

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére