A családom finoman fogalmazva nem egyszerű. Abúzusom történetét transzgeneraciósan közelítem meg, mert csak így kaptam választ a miértre. Így tudom feldolgozni.
Az üknagymamám bele lett kényszerítve egy házasságba.
Az 1800-as években ez nem ritkaság. Szívből gyűlölte a férjét, hiszen a sok verés, pofon közepette, sorozatos nemi erőszakból született pár gyerek. Szerinted milyen gyerekkor jut egy ilyen gyereknek???
Ebből a házasságból született dédnagymamám.
A külvilág számára aranyos, csendes kis asszonyka. A gyerekek pedig csak azt hallgatták, hogy mennyire semmirekellők, nem kellettek volna erre a világra.
El voltak mondva mindennek. Dédi alig várta, hogy már ne legyenek a háznál.
A gyerekek közé tartozott nagyanyám.
Fiatalon férjhez is ment. Bár az Ő házassága már szerelemből köttetett. Hogy bizonyítsa nem semmirekellő dolgozott körmeszakadtáig. Szült 4 gyereket. 60-as években volt egy nagy árvíz a környéken. Befogadtak egy családot 4 gyerekkel, míg azok újjá építik házukat. Befogadta és ápolta 2 bátyját, ápolta az anyját.
A külvilág felé dolgos, szorgalmas, önfeláldozó asszony. A valóság?! Házsártos feleség, kapzsi nő, aki nem volt képes szeretni.
Az abuzálóm 4-5 évesen már liba pásztor volt, később mikor nagyobb volt tehenekre vigyázott és a földeken segített.
Ha lehetett nem volt otthon, vagy a nagyapjához menekült. Mert rendszeresen összeverte mama. 60-as évek végén nem volt divat megszökni otthonról, de Ő megtette - 13-14 alkalommal. Miután hazavitték, mindig nagy verést kapott érte. Az utolsó alkalommal kapta a legnagyobbat. Orvos lett a vége.
Gondolhatod, milyen állapotban lehetett?! Az orvos megfenyítette mamát, hogy eltöri a kezét, ha megtudja kezet emelt a fiúra. Onnantól kezdve a verések elmaradtak. De késő volt... 15-16 évesen egy lelkironcs lett belőle, akinek az alkohol segített a feloldásban. A kívülállók egy rendes, csendes, jó humorú embert ismertek meg benne, aki az utolsóját is odaadná a másiknak. Ha segíteni kellett, Ő ugrott elsőnek.
Aztán megszülettem én...
Szüleim átestek sok nehézségen. Az alkoholizmus jelen volt. Elveszítette a munkáját. Anyám akkor lett rákos, műtét, sugárkezelés. Amíg kórházban volt egyedül maradtam vele. Ártatlanul kezdődött - simogass meg itt, simogass meg ott, legyél egy kicsit kedves stb. Tudod, anyunak nem beszélünk erről...
Idővel egyre durvább lett. Orális kielégítés, fojtogatással. Amikor egyszerre voltak mindketten kórházban, akkor elhelyeztek a keresztszüleimnél. Második otthonom volt. Ott szintén kijutott az éjszakai látogatásból a csaladfőtől.
Ezt az egészet úgy éltem túl, hogy lehasítottam magamról a megéléseket. A környezetemben csak annyit láttak, hogy fura ez a gyerek.
Aztán eltelt 30 év, feljöttek az emlékek és én azt hittem széthasadok.
És, hogy miért ilyen hosszú az előzmény?! Mert szeretem összefüggéseiben látni a dolgokat. Az agresszió, a belső nyomás, a fájdalom generációról generációra növekedett. Nála csúcsosodott ki. Valahogy elő kellett törnie...
A gyermekkorban elkövetett szexuális bántalmazásnak semmi köze az általános szexuális energiához. Az abuzáló nem érez szexuális vágyat, szenvedélyt, mint a normális kapcsolatok esetében. Hanem egyetlen célja van a hatalomgyakorlás, leuralás, elnyomás, erőfitogtatás, mert a mindennapi életben ezt nem tudja megélni sem a munkájában, sem a párkapcsolatában. A kielégülés az elfojtott agresszió felszabadítása.
Nem az abuzálómra haragudtam igazán... Hanem az anyjára, aki tönkretette, lelkinyomorékot csinált belőle.
Mert mennyire gyengének kell lenni ahhoz, hogy egy 7 éves gyerek felett tudjon csak uralmat szerezni?! Ha az abuzálómat csak kicsit szerették volna, vagy legalább nem bántalmazták volna... Ha a mamát nem kergetik el otthonról és nem tartja magát semmirekellőnek, ha a Dédi nem nemi erőszakból fogan, ha nem folyamatos erőszak áldozata egy nő. Ha valaki időközben megállította volna ezt a folyamatot...
Hogy miért tartom ezt fontosnak leírni?! Mert a nők többsége ANYA...
Mert az Ő elsődleges felelősségük, hogy milyen felnőtt válik a gyerekükből! Ne azért gürizz, hogy meglegyen minden fisznyi játék, amire a gyerek rámutat... A márkás cipő, a mobil, a fa alatt lévő tuti playstation... Ne ezért zsigereld ki magad, aztán ha valamit kérdez raförmedsz, vagy elküldöd a szobájába, mert nincs hozzá türelmed és csak idegesít.
Hanem neveld, segíts neki az önbizalom kifejlesztésében, adj neki értékrendet, tartást, erőt, figyelj rá, ne a mobilod nyomkodd mikor hozzád beszél - legyél jelen és szeresd, tanítsd meg emberekhez kapcsolódni. Nevelj belőle értékes embert /nem a diploma tesz értékessé/.
Mert minden egyes bántalmazó mögött egy kudarcot vallott anya, szülő áll!
V.M. - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
