Ez az időszak sokszor nehéz helyzeteket teremt, ugyanakkor igazán mulatságos is tud lenni.
Meglátásom szerint, a fiúk nem bonyolítják túl a dolgot. Az én kis hősöm például biztosított róla, hogy mindig számíthatok rá, ha esetleg sárkánytámadás áldozata lennék. Kérdésemre pedig, hogy mit is szeret anyában, nem is kezd mindenféle szerethető és sokrétű jó tulajdonságaimon gondolkodni. Ő azt szereti bennem, hogy én szeretem őt. Slussz-passz.
Arra pedig, hogy elvennéd-e anyát feleségül, egyenesen kiröhögött. Ő nem választ öregek közül, meg egyébként is elköltözik majd innen egyszer. Lesz őneki saját háza, saját kecskéje (tudnánk adni esetleg kecskét??? ) és felesége, aki pont jó lesz arra, hogy az ő kecskéit megfejje. Ennyi. A többit meg dolgozzam fel, ahogyan akarom.
A lányok érzelmei énnél sokkal kuszábbak és összetettebbek.
Epekedő vágy, zabolátlan érzelmek, fájdalom, öröm, csalódás, ismerős szavak, igaz hölgyeim? (Én például a mai napig ki nem állhatom, ha a férjem az angol tudását firtatja nekem, mert pontosan tudom, hogy egy jó csaj volt az angoltanára. Bár sosem léteztünk egy időben és térben, én mégis nagyon féltékeny vagyok minden egyes angol szóra, amit a száján kiejt.)
Szóval az én 4 éves kislányom őszinte rajongással szerelmes az édesapjába, ahogy ő hívja: APÓM-ba.
Csak Apóm fürdetheti, Apóm segítheti lábára a cipőcskét, Apómat hívja éjjel ébredve és azt vacsorázik, csakis azt, amit Apóm is eszik, legyen az akár gyulai kolbász. Felkel inkább hajnalban, hogy kimehessen Apómmal megfejni a kecskéket, és ha Apóm nem teljesen lelkes a reggeli ruhapróba eredményétől, akkor bizony újratervezés van. Engem persze hol gyűlöl, hol szeret, miközben mardossa a bűntudat. Én igyekszem türelemmel és barátsággal átsegíteni őt a nehezén, Apóm pedig próbálja a józanész határain belül viszonozni a kislány szerelmét.
Lelkesen kötögeti be a hercegnőruha megszámlálhatatlan masniját. Hajbalzsamoz és hajat szárít. Gyengéden cserél pisis pizsamát az éjszaka közepén, és pofátlanul itthagy engem a hitvesi ágyban, ha szólítja a főnökasszony. Vacsorájának legfinomabb és leghúsosabb darabkáit rabszolgaként pakolja át a kislány tányérjába, de szerelmük természetesen nem teljesedhet be, ez az élet rendje.
Tegnap délután megkérdeztem a kislányomat, van-e kedve kisétálni Apóm elé? Ahogy befordul az utcába, már találkozhatunk is vele, ez különösen nagy boldogsággal töltötte el. Útközben kitalálta, hogy szed egy csokor vadvirágot az ő rég nem látott hercegének. Szedegettük a gazokat serényen, amikor hirtelen elkomorodott az arca, keze megállt a virágok tépkedésében. Aggódva kérdeztem, mi a baj? A válasz a következő volt:
- Hiába minden…. Én szedem itt neki a virágcsokrot, és a végén úgyis téged csókol majd meg!
Anyinga - Kecskemétimami
Olvasnál még?
A KOTLÓS… a barátnőm igazi tyúkanyó, vagy kufircoló gépezet?
Jó pár éve már annak, hogy a belvárosi, 10. emeleti életünket vidéki létformára cseréltük. Akkor még ’csak’ 3 gyerekkel. A legnagyobb akkor volt 9 éves, a középső két és fél, a kicsi pedig éppen elmúlt egy, még járni sem tudott. Családunk legszebb meséi azonban mégis itt kezdtek el megszületni, méghozzá egy kotlóssal.
Az anya 50 árnyalata, avagy hogy lesz egy császárból pillanatok alatt egy szottyant alkoholista? Nevetésre felkészülni!
Sokszor szembesülök azzal, hogy a távolabbi ismerőseink azt gondolják, hogy a mi életünk valami rózsaszínű felhőben úszó marcipán illatú szirupos gyönyörűség, pedig ez nagyon nincs így.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
