Jelenlegi hely

A csúfolódás 50 százalékkal növeli a gyerek későbbi elhízásának esélyét

Az iskolatársak csúfolódásának, piszkálódásának hatása évtizedekig hatással van az áldozat testi egészségére: 50 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy 45 éves korára elhízott legyen  - derült ki a londoni King's College hosszú távú, nagyszabású kutatásából.

Korábbi kutatások a depresszió, a szorongás és az öngyilkos gondolatok kockázatának fokozódásával hozták összefüggésbe az iskolai piszkálódást, a King's College vizsgálata az első, amely a szervezetben okozott károkat kutatta - tudósított a The Daily Telegraph online kiadása.

A kutatók becslései szerint a felnőtt korára elhízott 12 millió brit legalább 12 százaléka nem járt volna így, ha gyerekként nem csúfolják.

"Le kell számolni azzal a vélekedéssel, hogy a csúfolódás elfogadható dolog, része a gyerekkornak. Ugyan több értékes iskolai program igyekszik megelőzni a piszkálódást, úgy tűnik, az áldozatokat és kínjaikat elhanyagoljuk" - mutatott rá Louis Arseneault, a kutatás egyik vezetője, a King's College pszichiátriai, pszichológiai és idegtudományi intézetének munkatársa.

Úgy vélték, a brit gyerekek akár ötöde is csúfolódás tárgya lehet. Arseneault szerint Nagy-Britanniára különösen jellemző, hogy a gyerekkori piszkálódást a felnőtté válás ártalmatlan velejárójának tartják. A kutatást több mint 7 ezer, 1958-ban született ember adataival végezték. Olyanok vettek részt a vizsgálatban, akiknek szülei tudtak információval szolgálni arról, hogy csúfolták-e rendszeresen gyereküket 7, valamint 11 éves korában. A vérben lévő, gyulladást jelző anyagok és a testtömeg adatai a résztvevők 45 éves korából származtak. Az eredményeket esetleg befolyásoló egyéb tényezőket - társadalmi hátteret, intelligenciát, dohányzást, étrendet és testmozgást - is figyelembe vették, és miután statisztikailag korrigálták az eredményeket, azok így is szignifikánsak maradtak.

A résztvevők 28 százalékát alkalmanként, 15 százalékát gyakran csúfolták, piszkálták. A testmagasság és a testsúly arányát mutató testtömegindex (BMI) azt mutatta, a gyerekként néha vagy gyakran csúfolt nők 26 százaléka lett 45 éves korára erősen túlsúlyos. Azoknak a nőknek, akiket nem gúnyoltak, csak 19 százaléka hízott el.

Korábbi kutatások rámutattak, hogy krónikus stressz fokozza a magas kalóriatartalmú ételek utáni sóvárgást. A gyakori csúfolás traumája a hormonális egyensúlyt is felboríthatja és ez fáradtsághoz, mozgáshiányhoz vezethet, tehát az életkorhoz kapcsolódó betegségek megelőzésénél a helytelen életmód, a dohányzás, az egészségtelen étrend és a tétlenség mellett ezek gyermekkori gyökereire is figyelni kell - hangsúlyozta Andrea Danese, a tanulmány egyik szerzője.
    
Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére