Jelenlegi hely

Fárasztó nap

Ha újra itt a nyár és meleg az idő, az ember gyereke strandra jár. :) És rengeteg új élménnyel gazdagodik. S míg nagyobbik lányom egy sérülteknek szervezett táborban a Velencei tavat, addig kisebbik lányom és barátnőm kisfia a Balatont fedezte fel. Egész nap letörölhetetlen vigyorral rohangáltak vödrökkel, kistraktorral egyik homokvártól a másikig, csodálták a nagyok komolyabb homok betemetősdijét, amit utánozni még bátorságuk nem volt ugyan, de ezt pótolták azzal, hogy fejvesztve rohantak be a kicsit erősebben hullámzzó vízbe, és merültek el. Majd jobbnak látták ha szót fogadnak és úszógumival esnek neki a hullámoknak.  És hogy még ingergazdagabb legyen az idei első strandolás a kicsit nagyobbacska gyerekekre szabott hajó alakú játszóteret is kipróbálták, kötélmászás, spirálcsúszda. Majd jött az igazi nagy kaland a hajókázás. Tágra nyílt szemekkel csodálták, ahogy elhagyja a kikötőt a hajó. Majd a legjobb szórakozás a hajóharang kongatása volt, ami nem épp felnőtt közönség barát tevékenység. :) Az út végén még egy fagyizás belefért a programba, s így teli hassal, új élményekkel gazdagodva haza felé békésen szundikálva tán álmukban újra élték a zsivalyt, a színeket, a napfényt - a BALATONT.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére