Jelenlegi hely

Ágy. Asztal. TV. Avagy mire megyünk az elveinkkel?

Elsőszülöttem még ösztöngyermekként hadobászott, mint egy hátára fordult bogárka, mikor barátnőm kislánya három éves körüli volt. Egyik este telefonáltunk - helló hogy vagy semmi különös de jó hogy hívtál épp rád gondoltam - beszélgetéssel nem váltottuk meg a világot, de legalább felzárkóztunk mi történt a másikkal amióta nem találkoztunk.

Napokkal később jutott eszembe a beszélgetés alatt elhangzott egyik gondolata, amibe nem is mentünk bele: Minden este úgy fekszem le, hogy azon gondolkodom mit rontottam el aznap gyereknevelés téren. Hogyan törtem le bontakozó szárnyait gyerekemnek, milyen felesleges csatákat vívtunk, mi az amit másképp kellett volna csinálni. Úristen! - gondoltam magamban, hogy lehet így lefeküdni minden este? Meg amúgy is, ő olyan határozott gyereknevelés terén - legalábbis ez látszik kívülről. Meg hát mit kell ezen morfondírozni? Este? Este aludni kell. Ami megtörtént, megtörtént. Nyilván a legjobb belátása szerint csinálta a dolgokat, nincs min rágódni.

Mire megyünk az elveinkkel?

Eltelt néhány év és azon vettem észre magam hogy elalvás előtt nyitott szemmel bámulok hanyatt fekve az ágyon és azon gondolkodom na, vajon mit rontottam el ma. Hiszen egyre többször éreztem, valami nem jól megy. Sűrűsödnek a csaták, hangosabb a hanghordozás és megnövekedett a házban a napi kimondott nem-ek száma. Nem elhanyagolható tény, hogy közben a kislányom 4 éves lett. Néhány hét után szerencsére meguntam a háloszobában a plafont, pedig szép csillogó flitteres, elefántos, indiai takaró van felbiggyesztve. Annyit sikerült elérnem, rájöjjek nem én vagyok a legrosszabb szülő a világon, és felesleges forgatnom magam, mert csak egy neverending story lesz az egészből, meg ráadásul ki sem alszom magam.

Azóta a barátnőm rengeteget engedett elveiből, saját magával szemben állított elvárásaiból. Ja, és ma már három gyönyörűséges gyermekük van. Tudod, az a fajta család ahol csak úgy egyszerűen jó lenni! Ahol mindenki a konyha-nappaliban tevékenykedik, ahol jó csak ülni és nézni mi történik (mivel beszélgetni normálisan úgyse tudunk) és egyszer csak, kérés nélkül is megkapom a kedvenc latte machiatomat fahéjjal megszórva a tetején. Van egy alap rumli, a szárítón mindig száradnak a ruhák, van egy alap zsivaj, a gyerekek néha összekapnak de pl. nem szól a tévé, mert nincs is.

Kettőt lökök a hintán amiben a kegkisebb kacarászva kurjungat és mire odafordulok az asztal meg van terítve kész a vacsora. Hogy hogy a jó égbe, arról fogalmam sincs, egyszer majd jobban kifigyelem. Ráadásul konyhakész kaja nincs is náluk mindent anyuka készít. A gyerekek leülnek, vacsoráznak aztán felállnak kezet mosnak, picit játszanak aztán mennek megfürödni, megy minden magától (persze magától!).

Ahogy múltkor beszélgettünk egy fél mondata megint szeget ütött a fejemben. Annyi elvárása van már csak saját magával szemben, hogy gyerekei asztalnál egyenek, ágyban aludjanak. Először mosolyogtam rajta aztán otthon jobban belegondoltam, hogy nem is oly egyszerű ezt három különböző korú és fiziológiai szükségletű gyereknél kivitelezni. Az egyik iskolás, a másik ovis beszoktatós otthon ebédelős, a harmadik meg még picurka, otthon van. Nemcsak a logisztikára gondolok. De megoldja, sőt, a gyerekek egyszerre esznek, a két nagyobb egyszerre fürdik, alszik, kel, sőt egy évig egy szobában aludt mind a három.
Szerencsére egyikünk sem nézi már éjszaka a plafont, és nem csak azért, mert hót fáradtan kerülünk ágyba. Lecsökkentek az elvárások magunkkal szemben. Amik megmaradtak, ahhoz viszont egyre inkább ragaszkodunk. Nem is az a lényeg, hogy ki mihez, hanem hogy végigmenjünk a hosszú listánkon és bátran kisatírozzuk azokat, amire annyira nincs is szükségünk. Ami megmaradt, azokat meg sorkiemelőzzük, lehetőleg úgy, hogy a nagyszülők is lássák, ha belépnek az ajtón. 

Boldog születésnapot drága BB! Remélem teljesül a kívánságod, hogy elvonulj 24 órára és annyit aludj, amennyit csak akarsz! Ezt kérte ugyanis urától ajándékba.
 
Kata anyu 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére