Jelenlegi hely

A dietetikus szerint nincs újdonság a WHO jelentésében

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) dietetikusa szerint semmi újdonság nincs a WHO most nyilvánosságra hozott jelentésében, amely azt állapítja meg, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és "valószínűleg" a vörös húsé is az.

Miháldi Kinga az M1 aktuális csatorna műsorában kedden leszögezte: a most megjelent információk eddig is tudhatók voltak.

Az OÉTI szakértőjét, valamint Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnökét annak kapcsán hívták be stúdióba, hogy hétfőn az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) közzétette rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben a feldolgozott hústermékek fogyasztását rákkeltőnek minősítették, és valószínűnek nevezték, hogy a vörös húsoké is az, beleértve a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

Az OÉTI dietetikusa szerint a húsok esetében a tartósítási eljárások miatt vetődhet fel ez a probléma. Megfogalmazása szerint ugyanakkor "nem mindennap kell kolbászt enni", a mértékletesség és a változatosság a fontos. Más-más kategória a színhús és a húskészítmények - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészséges táplálkozást illetően tíznapos intervallumban kell gondolkodni, és akkor megelőzhetők a különböző daganatos betegségek. A rostdús táplálkozás szintén segíthet egyes betegségek elkerülésében - mondta.

Felvágottas tál

Németh Antal arra mutatott rá, hogy a most nyilvánosságra hozott kutatásról nem kaptak sokoldalú, kielégítő információt. Kiemelte azt is, hogy több adalékanyag együttes hatását ma még nem ismerik a szakemberek.

Kifejtette: a túlzott hőkezeléssel előállított, a túlgrillezett, valamint a túlfüstölt húskészítmények valóban aggályokat vethetnek fel, de egy normál konyhai eljárással előállított sült hús, vagy más húsos étel nem tartozik ebbe kategóriába.

Ezt a véleményt dietetikus is osztotta, és a közétkeztetési rendeletre hivatkozott, ami szabályozza a bő zsiradékban sült ételek gyakoriságát. Felhívta a figyelmet ugyanakkor a vörös húsok fogyasztásának szükségességére, a vérképzésben betöltött szerepükre.

A vegetáriánusoknál ugyanis kimutatható a vashiányosság, amely a húsmentes étrendre vezethető vissza - jegyezte meg.

Németh Antal szólt arról, hogy a VHT épp programot kíván indítani, hogy a fogyasztók figyelmét a minőségi sertéshúsok felé fordítsa, mivel Magyarországon jelenleg alacsony a sertéshúsfogyasztás, 24-25 kilogramm évente fejenként, holott volt már 40 kiló körül is.

Elmondása szerint bizonyos sertéshúsok ma táplálkozástudományi szempontból hasonlóak a baromfihúsokhoz. Példaként említette, hogy a karaj ma már kevesebb zsírt és koleszterint tartalmaz, mint a baromfimellfilé.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére