Jelenlegi hely

A diákolimpia legsikeresebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

A 2014/15-ös tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szereplő köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta szerdán a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár Szent-Györgyi Albertet idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport olyan polgári erényekre tanítja meg az embert, mint az összetartás, az önfeláldozás, a kitartás, tisztesség és a fair play, amelyek egyben az iskola és a nevelés céljai is. Kiemelte, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével új alternatíva nyílt a sport és az iskola kapcsolatában, ez adja az alapot a sport és a mozgás iránti igény kialakításához, ezen keresztül pedig a tömegsport erősítéséhez. Az államtitkár egyúttal elismerően szólt az MDSZ által az elmúlt években beindított programokról, amelyek - mint mondta - jól szolgálják a tehetségek kiválasztását.  

 

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a testnevelő tanároknak nagy szerepük van a tehetségek felfedezésében, ehhez az igazi pedagógusi véna mellett a sport és a gyerekek iránti elkötelezettségre is szükség van. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legutóbbi diákolimpián csaknem 280 ezer diák vett részt, majd hozzátette: a távlati cél az, hogy 2018-ra 500 ezerre emelkedjen a szervezett keretek között sportoló gyerekek száma.
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke emlékeztetett arra, hogy a diákolimpiák keretében gyakorlatilag minden harmadik diákot sikerült bevonni a sportolásba. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a versenyek megrendezéséhez idén is legalább annyi anyagi támogatást nyújt a Klik, mint tavaly.

Ezután Czunyiné Bertalan Judit, Szabó Tünde és Balogh Gábor, a MDSZ elnöke elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek.

Az általános iskolák között - mint 2012 óta minden évben - ezúttal is az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolát, valamint a tatabányai Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskolát.

A középiskolák versenyében a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium lett az első, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium a második, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium pedig a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a nyárlőrinci Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai Tagintézménye bizonyult a legjobbnak.     Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére