Jelenlegi hely

A fővárosban és tizenkét megyében van kórházi látogatási tilalom az influenza miatt

A 6. héten tovább emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. Február 8. és 14. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban az előző hetinél 38 százalékkal több, 43 700 beteg fordult orvoshoz - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, szerdai jelentésében.

 

A 6. héten egy kivételével valamennyi közigazgatási területen több influenzás beteget regisztráltak, mint az előző héten, és az orvoshoz forduló betegek között tovább nőtt a gyermekek aránya (44,3 százalék). A betegek 32 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 17,4 százaléka, 6 százalékuk pedig a 60 évesnél idősebbek közül került ki - olvasható a jelentésben.
Az OEK laboratóriumában végzett virológiai vizsgálatok során a betegek túlnyomó többségénél influenza B vírust mutattak ki.

Az ÁNTSZ emlékeztet, hogy járvány idején a fertőzés megelőzésében az általános személyi higiénés magatartás a döntő, ennek egyik legegyszerűbb módja a rendszeres és alapos, szappanos kézmosás. Csökkenthető a fertőződés esélye, ha elkerüljük a zsúfolt, zárt helyeket. Ha valaki az influenza tüneteit észleli magán, maradjon otthon és tartson távolságot másoktól, ezzel is védve őket a megfertőződéstől - ajánlja az ÁNTSZ.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) keddi adatai szerint Budapesten és már tizenkét megyében is, több egészségügyi intézményében rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések halmozódása miatt.
   

  • A Budapesti Szent Ferenc Kórházban az egész intézményre kiterjedő látogatási tilalmat rendeltek el. A fővárosban a Bethesda gyermekkórház II. és III. gyermekosztályán, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet hematológiai és őssejt-transzplantációs osztályának valamennyi részlegén, valamint a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának valamennyi osztályán és részlegén van látogatási tilalom.
  • Pest megyében a törökbálinti tüdőgyógyintézetben keddtől, a váci Jávorszky Ödön kórházban szerdától az egész intézményre kiterjed a látogatási tilalom. Cegléden a Toldy Ferenc kórház szülészet-nőgyógyászati, csecsemő- és gyermekgyógyászati, központi aneszteziológiai intenzív terápiás osztályain, valamint a kardiológia őrző részlegen van érvényben tilalom. Kistarcsán, Flór Ferenc megyei kórház szülészet-nőgyógyászati, csecsemő- és gyermekgyógyászati, PIC II., központi aneszteziológiai intenzív terápiás, onkológiai osztályain, valamint a kardiológia sebészeti, gasztroenterológiai, neurológiai őrző részlegeken tilos a látogatás.
  • Fejér megyében továbbra is valamennyi egészségügyi intézményében teljes körű látogatási tilalom van érvényben.
  • Veszprém megyében a zirci Erzsébet kórházban a krónikus belgyógyászati osztályon tilos a látogatás.
  • Baranya megyében a Pécsi Tudomány Egyetem Klinikai Központjában több osztályt és részleget érint a látogatási tilalom.
  • Komárom-Esztergom megyében az oroszlányi szakorvosi és ápolási intézet krónikusfekvőbeteg-ellátásának teljes területén van érvényben látogatási tilalom.
  • Vas megyében a szombathelyi Markusovszky kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán rendeltek el látogatási tilalmat.

  • Hajdú-Bihar megyében, Debrecenben a Kenézy Gyula kórházban teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyíregyházi Jósa András kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán, gyermekosztályán, pulmonológiai osztályán, aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán, valamint a fehérgyarmati kórház valamennyi osztályán és részlegén tilos a látogatás.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a miskolci megyei kórház koraszülött-újszülöttpatológiai osztályán, szülészeti és nőgyógyászati osztályán, valamint a Velkey László gyermekegészségügyi központjában szerdától látogatási tilalmat rendeltek el. A miskolci Semmelweis kórház szülészeti- és nőgyógyászati osztályán is tilos a látogatás.
  • Heves megyében Mátraházán, a Mátrai Gyógyintézet valamennyi osztályán és részlegén, valamint az egri Markhot Ferenc kórház csecsemő-, gyermekgyógyászati és neonatológiai osztályán, a szülészet-nőgyógyászati, a központi aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályon is tilos a látogatás.
  • Nógrád megyében, Balassagyarmaton a Dr. Kenessey Albert kórház gyermekosztályán, szülészeti-nőgyógyászati osztályán és újszülöttrészlegén tilos a látogatás. A salgótarjáni Szent Lázár megyei kórházban kedden az összes osztályra és részlegre kiterjesztették a látogatási tilalmat.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére