Jelenlegi hely

Egyesül a békéscsabai és a gyulai kórház

2016. április 1. napjától egyesül a gyulai Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház Békés Megyei Központi Kórház néven.

A két intézmény a szakmai munkát és a gazdálkodást közösen folytatja majd ezután a békéscsabai kórház főigazgatójának, Dr. Becsei Lászlónak a vezetésével. Az így létrejövő kórház Magyarország negyedik legnagyobb egészségügyi intézete lesz.

Az évek óta tervezett összeolvadástól a szakmai munka színvonalának további emelkedését, az egészségügyi dolgozók hiányának csökkentését és összpontosult anyagi forrásokat várnak. Az integráció már 2013-ban megkezdődött közös pályázatok által, amelyek segítségével a kórházak képalkotó diagnosztikai eszközeiket fejlesztették.

A betegeknek nem kell a változástól tartaniuk, egyelőre az intézmények ugyanúgy folytatják tevékenységüket, a szakrendelések is változatlan formában és rendelési idővel működnek tovább.

Mindkét kórház megtartja valamennyi dolgozóját, és a bérek is ugyanazok maradnak.

A harmadik megyei intézmény, az Orosházi Kórház nem érintett az egyesüléssel, változatlanul folytatja munkáját.

 

Szerző: Ágnes, Csabaimami

Forrás: behir(pont)hu

Kép: pixabay(pont)com

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére