Jelenlegi hely

Szociális és családügyi díjakat adtak át

Csak akkor lehet sikeres egy állam, ha a közjó iránt elkötelezett emberek működtetik, akik egyszerre lelkesek és profik, akik nemcsak a szívüket, hanem a kezüket és az eszüket is hozzáadják a munkájukhoz - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Pro Caritate és a Pro Familiis díjak átadásán.

A miniszter Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral együtt adott át kitüntetéseket szociális és családügyi területen kiemelkedő tevékenységet végző embereknek. Balog Zoltán a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett eseményen úgy fogalmazott, a családpárti emberek és közösségek öntudatra ébredését ünneplik. Van olyan kormányzati stratégia is, amely mindent megtesz azért, hogy a családban éléshez minél többen kedvet kapjanak - emelte ki. Arról beszélt, a jó állam alapvető érdeke, hogy minél több gyermek szülessen, és ők minél jobb lelki, szellemi és gazdasági körülmények közé kerüljenek. A családpolitikáról azt mondta, ez egy hosszú távú program, amelyet nem lehet siettetni, hiszen egy gyermek kihordása kilenc hónapig, a felnevelése pedig húsz-huszonöt évig tart.

A miniszter azt hangoztatta, hogy a család szociális háló és lelki biztonság egyszerre, és a legjobb családpolitika sem tudja garantálni azt, amit emberként adunk a másiknak, ami összeköti a házaspárokat, a gyermekeket és a szülőket, a testvéreket egymással.
Novák Katalin úgy fogalmazott, a mindennapok jótevőit köszöntik ezen a napon. Beszédében arra mutatott rá, milyen boldogságforrás a család, mennyivel üresebb, értéktelenebb lenne a családtagok nélkül az ember élete.
Czibere Károly megköszönte a díjazottaknak, hogy "szüntelenül fáj nekik, ha valaki a magyar társadalom fényképéről hiányzik", ha valakik megpróbálják eltüntetni erről a fotóról a fogyatékossággal élőket, a romákat, az időseket. A kitüntetettekről azt mondta, ők bátrak és ki mernek állni, ki merik nyújtani a kezüket, ki mernek lépni a komfortzónájukból, ma pedig nagy szükség van erre.
Kitüntetést vehetett át mások mellett Gáll Ferencné Gróh Ilona pedagógus, a Ringató módszer kidolgozója, Gryllus Vilmos zeneszerző, előadóművész, Jaime Mayor Oreja volt spanyol belügyminiszter, európai parlamenti képviselő, Marék Veronika meseíró, grafikus, a Várnagy Andrea-Farkas Zsolt zongoraművész házaspár és Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezetője.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére