Jelenlegi hely

Kiss család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az öröme, kiegyensúlyozottsága. Látni azt, hogy bármilyen tevékenységben meg tudja találni a játékot, a maga örömét.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Önbizalmának erősítése. Okos, nyugodt, értelmes fiú,de az óvodában a barátai már megtanultak olvasni, számolni 100-as számkörben, és ettől nagyon megingott az önbizalma. Az óvodai, illetve szeptembertől az iskolai örömhíreket sem osztja meg velem, az őt bántó, nyomasztó dolgokat mélyen elraktározza, nem beszél róla (nagyon ritkán szerepjáték formájában nyílik csak meg). Az otthoni tanulás is nehezen megy, mert tőlem nem fogadja el, ha "új ismeretet" osztok meg vele, vagy például az olvasást gyakorlom (kiskorától fogva szabad játékra helyeztem a hangsúlyt, sose tanítottam direkt módon), inkább ő akar nekem tanítani valamit. Zavarja, ha előttem azt kell mutatnia, hogy ő nem tud valamit. 
Mindig vigyáztam arra, hogyan dicsérem, igyekeztem az erőfeszítéseit méltatni, ha valamit esetleg nem csinált jól, nem hívtam fel rá a figyelmét egyenesen, hanem valamilyen kérdéssel, trükkel vezettem rá a megoldásra. Ha sikerélménye volt, együtt örültem vele.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Az iskola mindkettőnk számára nagy kihívás,szeretném elérni, hogy megnyíljon és fogadja el a segítséget tőlem,és segíthessek nagy álma megvalósításában: sakkversenyen nyerni / eredményesen szerepelni.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére