Jelenlegi hely

Gomba család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nehéz egyet választani, mert általában úgy érzem, hogy az egész, hogy gyereke van az embernek öröm! Főleg az, ha látom, hogy kiegyensúlyozott, boldog, akkor én is boldog vagyok, hogy mégse csinálok, annyi mindent rosszul, vagy legalább is a gyerek fel tudja dolgozni, ha mégis. Jó látni, hogy milyen ügyesen játszik más gyerekekkel az óvodában, játszótéren és milyen érdeklődően beszélget a felnőttekkel.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Nehéz elkezdeni és nehéz befejezni valamit, pl. fürdés. Vannak persze jobb és rosszabb napok. És vannak alkudozások, vagy én kezdek el alkudozni, vagy a 3,5 éves fiam. Valamint nehéz elfogadtatnom a környezetemmel, hogy a büntetés (főleg a verés) nem vezet semmi jóra.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olvastam a könyvet és örülök, hogy Magyarországon is van ilyen tréning. Nagyon szeretném, ha gyakorlatban is tudnám használni azokat, amiket olvastam és esetleg a saját problémáinkat meg tudnám beszélni hasonló szemléletű szülőkkel.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére