Jelenlegi hely

A külföldön született gyermekekre is kiterjesztik az anyasági támogatást

Rendkívül pozitívnak értékelte az elmúlt évet a magyar népesség mutatói szempontjából Novák Katalin szerdán Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerint a népmozgalmi adatok több esetben 20 éves pozitív csúcsokat döntöttek 2016-ban.

Novák Katalin sajtótájékoztatóján példaként említette, hogy a csecsemőhalandóság még sosem volt ilyen alacsony, húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv a családok körében és bár még mindig fogy a népesség, de már kisebb mértékben, mint korábban. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a számadatok azt jelentik, hogy Magyarországon bizakodóbbak, optimistábbak, derűlátóbbak az emberek, jobban mernek tervezni, jobban bíznak a jövőjükben.

Az államtitkár  ismertette: a termékenységi mutatók, a születések, a házasságkötések száma pozitív adatokat mutat, míg a halálozások és a terhességmegszakítások száma csökkent.     
A természetes fogyás alakulásáról az államtitkár elmondta: 16 százalékkal csökkent a természetes fogyás 2016-ban. Hozzátette: 35 éve többen halnak meg Magyarországon mint ahányan születnek, és bár még mindig nem mondhatjuk azt, hogy már gyarapodó és fiatalodó a nemzetünk, mert még mindig fogy a népesség, de már kisebb mértékben.
A csecsemőhalandóság a mindenkor mért legalacsonyabb értéket mutatta.     

Pozitívnak nevezte, hogy a házasságkötések növekedési dinamikája nem változott: 2010-hez képest közel másfélszeres emelkedés volt, amit az államtitkár 20 éves csúcsnak nevezett. Múlt évben 51 800 házasságkötés történt, eközben ugyancsak 2010-hez képest 2016-ban 18 százalékkal kevesebb válás volt - tette hozzá. Novák Katalin közlése szerint régóta nem volt ilyen alacsony a terhességmegszakítások száma, amely az elmúlt években összesítése alapján 75 százalékos csökkenést mutat. Tavaly 30 ezer 400 ilyen beavatkozás történt, amellyel kapcsolatban azt mondta: jó lenne, ha ez a szám tovább tudna csökkenni.
Hangsúlyozta: húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, 100 családban átlagosan 149 gyerek születik, ez a mutató is 20 százalékot meghaladó emelkedést mutat 2011-hez képest.

Külön kitért arra is, hogy 2016-ban hosszú idő után csökkent a házasságon kívüli születések száma, ami értékelése szerint egy tendencia megfordulását is jelentheti. Megemlítette azt is, hogy az adatok azt mutatják: a 30 alatti fiatalok gyermekvállalási kedve megnőtt, de azok is mernek igent mondani a gyermekvállalásra, akik 35-44 év közöttiek, és az úgynevezett Ratkó-unokák generációjához tartoznak.
A házasságkötések számáról szólva azt hangsúlyozta: 77 százalékban első házasságról van szó és a legnagyobb növekedés a 25. évüket be nem töltöttek esetében figyelhető meg.

A családtámogatási rendszerről szólva azt hangsúlyozta: amíg 2010-ben nem érte el ez az összeg az 1000 milliárd forintot, addig az idei költségvetésben 1741 milliárd forint biztosítottak erre a célra.

Novák Katalin sajtótájékoztatóján arról is beszélt: kiterjesztik az anyasági támogatásra jogosultak körét, a juttatást 2018 januárjától azok is megkaphatják, akiknek a gyermeke külföldön születik meg. Hangsúlyozta: legyenek akár határon túli magyar állampolgárok, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodók, az egyszeri, 64.125 forintra ők is jogosulttá válnak, amennyiben gyermeküket a magyar rend szerint anyakönyveztetik.     
Az államtitkár szerint ezzel szeretnék a "magyar-magyar köldökzsinórt tovább erősíteni" és azoknak is támogatást adni, akik éppen külföldön vállalnak gyermeket.
Az MTI kérdésére elmondta: a részletszabályokat ezt követően fogják kidolgozni, de szeretnék az adminisztratív terheket a legalacsonyabbra szorítani; az igénylések benyújtásához várhatóan a konzulátusok fognak tudni segítséget nyújtani.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére