Jelenlegi hely

Megmentő ölelés

Az ölelés megnyugtat, oldja a stresszt, lelki állóképességet ad és növeli az összetartozás érzését. Ez a rendkívüli történet is azt bizonyítja, hogy az ölelés gyógyító erőket tud mozgósítani, sőt életet is menthet.

Két kisbaba, egy ikerpár 12 héttel a várt időpont előtt jött a világra. Kyrie és Brielle Jackson 1995. október 17-én születtek Worcesterben. Az 1000 és 900 grammos testsúlyú újszülötteket az akkori szabályok szerint külön inkubátorba tették, nehogy megfertőzzék egymást. Küzdöttek az életben maradásukért.

Egyikük gyarapodásnak indult, de a másiknak súlyos légzési és szívproblémái voltak, egyre rosszabbak lettek az életfunkciói. Amikor válságosra fordult a pici lány állapota, a kórházban az egyik nővér – a szabályok ellenére, de a szülők beleegyezésével – egy utolsó kísérletet tett. A jobb állapotú babát betette a haldokló ikertestvére mellé az inkubátorba.

Ekkor csoda történt: Kyrie, az egészséges baba kinyújtotta karját és átölelte testvérét. Ennek hatására Brielle szívverése gyorsan stabilizálódott, légzése megnyugodott, testhőmérséklete a normális szintre tért. A haldokló gyermekbe visszatért az élet, és szervezete fejlődésnek indult.

Az egymás mellé fektetés módszerét azóta már több kórházban is alkalmazzák. „A megmentõ ölelés” pillanatát megörökítő fotó bejárta a világot.

Orvosilag talán nincs erre magyarázat, de a lélektan ismeri ezt a jelenséget: a testi közelség, az érintés, ölelés gyógyítóan hat az emberi szervezetre. Nemcsak egy újszülött baba tud gyógyító erőket beindítani az ölelésével, hanem bármelyikünk. Ahogy Prof. Dr. Bagdy Emőke írja:

„A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered, amit te nyújtottál a másiknak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak?”

A járványidőszakban sokan átélik a hiányát annak, hogy szeretteiket, barátaikat átölelhessék, és ez lelkileg rossz hatással van rájuk. Nem mindegy, hogy kikkel vagyunk összezárva a mostani időkben, de feszültségeinket oldani tudjuk egy öleléssel.

„Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” (Virginia Satir)

A kutatások – és a tapasztalataink – szerint az ölelés feltölt és erőt ad, jót tesz a testi-lelki egészségünknek. Az ölelés tökéletes orvosság és nincsenek mellékhatásai!

Az ölelés gyógyító hatásai

  • hatására boldogsághormonok (dopamin, oxitocin, szerotonin) szabadulnak fel
  • erősíti az immunrendszert
  • csökkenti a stresszt, nyugtató hatású
  • enyhíti a fájdalmat
  • lelassít, türelmessé tesz
  • kifejezi az intimitást
  • erősíti az emberi kapcsolatokat, fokozza a kötődést
  • csökkenti a félelem érzését
  • növeli az empátiát
  • jó kedvre hangol, javítja a hangulatunkat

Az ölelés ajándék, bátorítás, bizalom, biztonság, gondoskodás, borzongás, intimitás, együttérzés…

Elég ölelést adunk és kapunk?

Halász Kinga
– Budapestimami –

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére