Jelenlegi hely

Startol a 21. századi Ki mit tud! Indul a KultCAMP Középiskolás tehetségkutató

Ki lesz a Z generáció Kovács Katija? Ki lesz a tábor ásza? AKultCamp tehetségkutató, és a Déryné Program lehetőséget ad a közoktatásban tanuló diákok számára megmutatni tehetségüket egy új tehetségkutató versenyen.

Töltsd fel előadásod, csak rád vár a legmenőbb nyári kulturális kaland!

Bármilyen előadással lehet nevezni, amivel a jelentkező megmutatja tehetségét. Egyénileg és csoportosan is lehetőség van nevezésre.

Miben nevezzek?

A nevezési kategóriák:

  • ének
  • zene
  • prózai megjelenés
  • dráma és színházművészet (többek között: monodráma, társulati előadás, bábjáték)
  • tánc és mozgásművészet (többek között: klasszikus-, kortárs-, néptánc, modern műfajok, pantomim)

A pályázó(k)nak el kell készíteni egy maximum 5 perces videót, amelyet a szervező által biztosított felületen keresztül fel kell tölteni. A videóban be kell mutatni a nevezőt/nevező csapatot és magát a produkciót is.

középdöntőbe minden olyan alkotás bekerül, amely megfelel a nevezési és a közösségi alapelveknek. A középdöntőből kategóriánként legfeljebb 10-10 pályamunka kerül a döntőbe.

döntőbe jutottak részt vehetnek a KultCamp elnevezésű táborban, amelyet 2023. július 22-én, a Déryné Fesztivál rendezvény program elemeként tartunk meg a Rákóczi táborban.

A középdöntőt követően a szavazók egy online felületen adhatják le szavazataikat a döntőbe jutott produkciókra. Egy regisztrációval egy érvényes szavazat leadása lehetséges.

A döntősök döntőben bemutatott előadásait szakmai zsűri is véleményezi, majd a felállított sorrend alapján díjazásban részesülnek. A döntősök előadásaira leadott közönségszavazatokból legtöbbet kapó produkciók kapják az adott kategória közönségdíját. Kategóriánként egy szakmai és egy közönségdíjas kerül kiválasztásra.

A szervezők megtérítik a vidékről érkező döntősök utazási és szállásköltségét.

A pályázók köre

Minden magyar közintézményben tanuló diák, aki hallgatói jogviszonnyal (aktív vagy passzív) rendelkezik. Az egy csapatban induló versenyzők minden tagjának rendelkeznie kell hallgatói jogviszonnyal.

Díjazás

Részvétel a Rákóczi táborban a Déryné Fesztivál keretein belül.
Hangtechnikai eszközök, vásárlási utalványok.
A kategóriánként fellépési lehetőség legfeljebb kettő hazai könnyűzenei, kulturális fesztiválra a 2023/2024-es szezonban.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére