Jelenlegi hely

A Magyar Táncművészeti Egyetem Kecskeméten is elindítja Tehetségcentrum programját

A Magyar Táncművészeti Egyetem Kecskeméten is elindítja a Vidéki Tehetségcentrum programját.

Az Egyetem Előkészítő Balett Stúdiója 2019 szeptemberétől új oktatási programmal kezdte meg működését.

A képzés fő célja az egyetem felsőfokú előkészítő szakmai képzésének I. évfolyamára történő felkészítés, a művészetre való érzékenyítés, az egészséges életmódra és mozgásra nevelés, valamint utánpótlás biztosítása a magyar táncművészet számára.

A tánc, a balett tanulása észrevétlenül fegyelemre, türelemre tanítja a gyerekeket, javítja a koordinációs finommotorikus, valamint a kognitív képességeket, amelyek jelentősen támogatják az iskolai teljesítményt is.

A vidékre kihelyezett Tehetségcentrumok kialakításával az Egyetem a tehetségek felfedezését, gondozását kívánja támogatni.
Fontos a szülők bevonása annak érdekében, hogy az arra alkalmas, tehetséges gyerekek megkezdhessék tanulmányaikat a Magyar Táncművészeti Egyetem táncművész képzésének előkészítő képzésében az egyetem budapesti campusán.

A kihelyezett képzés oktatási programja és óraszáma megegyezik az Egyetemen működő Előkészítő Balett Stúdió tanmenetével. Az oktatási programban szerepel képességfejlesztés, klasszikus balett alapgyakorlatokat előkészítő gimnasztika és klasszikus balett alapok. A gyerekek egész éves tananyagról szerzett tudásukat év közben szülői bemutató órákon, év végén pedig az egyetem Ifj. Nagy Zoltán Színháztermében fellépés keretében mutatják be.

A tehetségcentrumok eddig hat helyszínen valósultak meg: Szeged, Oroszlány, Eger, Dunaharaszti, Szekszárd, Székesfehérvár. 

2024 szeptemberében további öt helyszínnel bővül programunk: Kecskemét, Miskolc, Szolnok, Szombathely és Debrecen válik a Magyar Táncművészeti Egyetem Tehetségcentrumává. Kecskeméten Szabó Eszter, mesterdiplomás tánctanár vezetésével indul el az oktatás.

A Tehetségcentrumokban folyó képzés önköltséges, díját a családok az Egyetem részére fizetik.

A képzésben való részvétel -mely az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak biztosított- felvételihez kötött, mellyel már előzetesen kiszűrhetők olyan adottságbeli vagy egészségügyi problémák, melyek megakadályozzák a magasabb fokú klasszikus balett tanulmányokat.

Az első felvételit Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója, a képzés szakmai vezetője tartotta 2024. június 17-én, ahol a gyerekek fizikai adottságait és koordinációs képességeit mérte fel csoportos és egyéni gyakorlatok keretében.

Kecskeméten pótfelvételit tartunk 2024. szeptember 4-én 17:00 ótáról a felvételire a Grapevine Tánciskola balett termében. (6000 Kecskemét, Irinyi u. 17.)

A felvételire jelentkezni és a részletekről érdeklődni az ebs@mte.eu címen, illetve Szabó Eszternél lehet az grapevinekecskemet@gmail.com e-mail címen és a +36306260950-es telefonszámon.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére