Jelenlegi hely

Soltész Miklós: jó döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése

Soltész Miklós szerint fontos és jó eredményeket hozó kormányzati döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése 2010-ben, hiszen az eltelt években jelentősen csökkent az igazolatlan hiányzások száma az oktatási intézményekben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ezt csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón mondta. Soltész Miklós közölte: a legutóbbi három tanévben 22, 15, illetve 30 százalékkal csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma az előző esztendők mutatóihoz képest.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az intézkedés különösen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szempontjából fontos, hiszen  felzárkózásuk alapja az iskolai tanulás. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP-kormány 2010-ben az első intézkedései között hozta meg a családi pótlék fizetésének iskolalátogatáshoz kötését, melyet lépcsőzetesen vezettek be.

Az első évben felfüggesztették az 50 órától igazolatlanul többet hiányzó gyermekek utáni családi pótlék kifizetését, de természetben megkapták a juttatást az érintett családok. A második évben a 16. életévüket betöltöttek esetében viszont teljesen megszüntették a pótlékot, ha 50 órától nagyobb volt a hiányzás, míg a harmadik évtől kezdődően már életévtől függetlenül minden gyermekre vonatkozik az előírás.

Az államtitkár szerint az intézkedést bírálóknak nem volt igazuk akkor, amikor szegénységellenességet emlegettek. A döntés éppen a nehéz sorsú családokat és a gyermekeket szolgálta: olyan kötelezettséget állított fel számukra, ami a hátrányaikat leküzdő tanulás fontosságát erősítette és erősíti - mutatott rá.

A sajtótájékoztatón az államtitkár kitért a rászorulókat segítő ingyenes óvodai, iskola és kollégiumi étkeztetésre is. "Hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy a rendelkezésre álló központi forrást 83 százalékkal, 24 milliárd forinttal növelték eddig. Ugyanakkor bírálta az előző MSZP-SZDSZ-es kormányokat, amiért a gyermekétkeztetést segítő adományokra általános forgalmi adót vetettek ki, s ezzel - mint fogalmazott - "tönkre tették a karitatív szervezetek" tevékenységét.

Petneházy Attila színész, akit a Fidesz-KDNP képviselőjelöltként kíván indítani az áprilisi országgyűlési választáson, a sajtótájékoztatón elmondta: a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése Nyíregyházán 47 százalékkal csökkentette eddig az igazolatlan hiányzások számát, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átlag 31 százalékos mértékű.

Megemlítette, hogy a nyíregyházi önkormányzat az oktatási intézmények, óvodák, általános és középiskolák fejlesztésére az elmúlt három évben több, mint 1,5 milliárd forintot fordított, hogy javíthassa a tanítás feltételeit.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere hozzátette: a fejlesztésekhez a helyhatóság 10-15 százalékos mértékű saját forrást biztosított, illetve a támogatott beruházások mellett költségvetéséből mintegy 50 millió forintot költött önerős korszerűsítésekre.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére