Jelenlegi hely

Nyolcadikosok pályaválasztás előtt egy új rendszerben

Az általános iskola végével elérkezik a továbbtanulás időszaka, egy új korszak, az érintett diákok nem is tudják szeptemberben, hogy milyen fontos döntéseket kell meghozniuk a tanév folyamán. Szülőknek, diákoknak egyaránt új a rendszer. Pályaválasztási kisokosunk 1. fejezete következik.

Döntésre készülve

Pedig ezen döntésekből születnek az első lépések a szakmaszerzés vagy a felsőoktatás, a majdani önálló élet irányába. Több száz intézmény és több ezer induló tagozat között válaszhatnak, melyek között nem mindig könnyű eligazodni.

Nyílt napok alternatívan

Ebben nyújtottak eddig segítséget az iskolai nyílt napok, melyeknek intézményenként nagy hagyományai vannak. A járványhelyzet ezeket a lehetőségeket is felülírta, újabbakat hozva.

A szakmai képzőhelyek, középiskolák közül egyre többen intézményeikről készült kisfilmekben mutatkoznak be az információkat kereső diákoknak. Míg Facebook oldalaikon a leendő diákok akár  folyamatosan követhetik az iskolai élet eseményeit. A középfokú intézmények képviselői online, interaktív előadások tartásával, személyesen az iskolákba látogatva tartanak „nyílt” napot, ismertetik a diákok lehetőségeit.

Pályaválasztást támogató kérdőív

Új központi mérés jelent meg a diákok életében a 2020/21-es tanévtől a már jól ismert kompetenciamérés és fittségi teszt mellett.

Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján megtalálható új segítségként az országos pályaorientációs vizsgálat, mely egy, a pályaválasztást támogató kérdőív. Ezentúl minden tanévben kötelezően ki kell töltetnie az általános iskolák végzős évfolyamain tanuló diákoknak.

A pályaorientációs vizsgálatot 2021. szeptember 20. és 2021. október 11. között kell megszervezni.

A 14 éves korosztály életkori sajátosságai alapján összeállított felmérés 80-nál több kérdésből áll. A továbbtanulást megalapozó személyes tanulói kompetenciák vizsgálata a köznevelési törvény értelmében mostantól jogszabályi kötelezettség. A felmérést lehetőség szerint az iskolában kell elvégezni, de az online kérdőív adott esetben otthonról is kitölthető.

Célja, hogy még a középiskolai felvételi előtt segítsenek a fiataloknak eligazodni a választható szakmák világában, illetve a diákok személyiségének és elképzeléseinek megfelelő iskola kiválasztásában.
A javasolt továbbtanulási irányok mellett az eszköz sok esetben a kapcsolódó pályainformációk fellelhetőségének elérhetőségét, helyét is megadja.

Szülőként fontos tudni, hogy kizárólag a kitöltést elvégző tanulók láthatják a saját válaszaikat és azok kiértékelését.

Ehhez a diákoknak szüksége lesz az országos kompetenciaméréshez is használt és az iskolájuktól kapott mérési azonosítóra.

 A letölthető dokumentumok és minden információ ITT találhatóak.

Pályaválasztás, önkeresés?

A legtöbb 14 év körüli diáknak ez lesz  az első olyan döntés az életében, ami valódi átgondolást kíván tőle, de a szülők, a család részéről is. Annak idején az ideális általános iskola kiválasztása is nehéz volt, nem csoda, ha sokkal nagyobb tehernek tűnhet a középfokú oktatási intézmény kiválasztása.

Ez az időszak az önkeresés izgalmas korszaka is. A tinédzserek folyamatosan határaikat feszegetik, válaszokat keresnek a „Ki vagyok én?”, „Hol a helyem a világban?” és egyéb hasonló kérdésekre.

Ebben a korban számtalan lehetőséget próbálhatnak ki, érdemes megragadni a lehetőségeket! Az otthoni tennivalókba való részvételtől a szakkörökön, táborokon át a nyári munkáig mind kiváló alkalom, hogy eldönthesse egy fiatal, merre indulna, vagy mi az, amit soha nem szeretne csinálni.

Gimnázium, szakközép vagy szakiskola?

A 2020/2021-es tanévtől átalakult a magyar szakképzési rendszer. Korábban tanulmányi eredménytől és érdeklődéstől függően hosszú évtizedekig az általános iskolát befejezve választhatott  a tanuló középiskolát, azaz gimnáziumot vagy szakközépiskolát, illetve szakiskolát.

Az átalakult rendszernek köszönhetően új iskolatípusok jelentek meg, a szakgimnáziumok és szakközépiskolák új néven működnek tovább. A tanulható alapszakmák száma jelentősen csökkent az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ), és tanfolyami formában nem, csak iskolarendszerben lehet majd őket tanulni.

Miből, hogyan lehet választani?

Alapszakmák füzetben

Tájékoztató füzetet készített a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szakképzésért és Felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárságának megbízásából, mely tartalmazza az összes alapszakmát és azok részletes leírását. A kiadvánnyal a pályaválasztás előtt állókat kívánják segíteni. A tájékoztató füzetet több mint 100 ezer példányban juttatták el a szakképzési centrumokhoz, a tankerületi központok által működtetett általános iskolákhoz, valamint megkapták a minisztériumok, felsőoktatási intézmények, illetve az egyházak által fenntartott iskolák is.

A tájékoztató füzet INNEN letölthető.

Szakképzési centrumok

A különböző szakmai képzőintézeteket a szakképzési centrumok fogják össze, az országos szakmai centrumok ITT találhatóak.

Segítség a pályaorientációhoz

A pályaorientációval kapcsolatos kérdésekben általános iskolásoknak, közép és felsőoktatásban tanulóknak, szülőknek egyaránt segít  a Pályaorientációs portál. Az oldalon elméleti és gyakorlati segítség található az önéletrajz írástól az ösztöndíjakon át a felnőttkori oktatásig.

Melyiket hol, vagy Hol mit?

Térképes vagy intézményi, szakmák alapján is lehet válogatni a keresőkben az IKK oldalán.

Határidők egész évre

2023...

ADL - Debrecenimami

Forrás: eletpalya.munka.hu; oktatas.hu; hrportal.hu; eduline.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére