Jelenlegi hely

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.

Az élő adventi kalendáriumok hagyománya

Advent időszakában élő adventi kalendárium ablakok nyílnak az ország számos településén. A kezdeményezés lényege, hogy december 1-je és 24-e között minden nap más háznál díszítenek fel az ott lakók egy ablakot úgy, hogy az ünnepi díszek mellett szerepeljen az aznapi dátumot jelző szám is.

Így minden este újabb feldíszített ablak borul ünnepi fénybe egészen Szentestéig, mintha az adventi naptár ablakait nyitnánk ki.

Először Solymáron, 2016-ban nyíltak ki a Világító adventi kelendárium ablakai, azóta a népszerű kezdeményezéshez több száz település is csatlakozott. Az adventi készülődésben bárki részt vehet, csak arról kell gondoskodni, hogy ki legyen világítva a feldíszített, utcáról jól látható ablak egészen Szentestéig.

Helyi szervezőre is szükség van, aki egy közösségi felületen - általában Facebook csoportban vagy eseményben - minden nap felteszi, hol található az aktuális kinyíló ablak. Az ablakokról készült fotókat is ide töltik fel. Montázst is szoktak készíteni a sok szép ablakképből.

Egyes helyeken nem árulják el előre, hanem meglepetés az ablakok helye, ezt a "számvadászok" keresik meg minden este a városban/faluban sétálva. Máshol pedig a település apraja-nagyja összegyűlik az aznapi világító ablak előtt.

Ötletek a dekorációhoz

A legegyszerűbbtől a kreatív megoldásokig sokféle díszítés lehetséges. Néhány tipp:

  • üvegfestéssel képek, minták rajzolása
  • a krétafilcet a gyerekek is kipróbálhatják 
  • papírból kivágott csillagok, hópelyhek, fenyőfák, téli táj, házikók, hóember
  • sziluettek hátulról megvilágítva
  • karácsonyfadíszek, ágakra akasztott kisebb figurák, gömbök, angyalkák
  • karácsonyi feliratok
  • mézeskalács figurák

Közösségi élmény

A tapasztalatok szerint kicsik és nagyok is örömmel vesznek részt ebben a "játékban." Az ablakdíszítők izgatottan készülnek, a számvadászok és a lakók pedig kíváncsian keresik a feldíszített ablakokat a csendes esti séta közben. Több helyen sütivel, teával várják a vendégeket, vagy a ház elé tesznek egy tálca mézeskalácsot.

Napjainkban talán még nagyobb szükség van az ilyen lélekfrissítő, közösségépítő kezdeményezésre, ami örömet és reményt ad!

Nálatok még nincs ilyen szokás? Ha kedvet kaptál hozzá, kezdeményezd a szervezést!

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére