Jelenlegi hely

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 71. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

A Vörsi Betlehem története

Advent első vasárnapjára készült el a Vörsi Betlehem. Közép-Európa legnagyobb betlehemének a története egészen 1948-ig nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb betlehemet építettek.

Ma már több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig. Az óriási betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva pedig kizárólag természetes anyagokból készül.

2018-ban 3 köbméternyi tuja, 20 darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye volt hetvenedik alkalommal látható. A betlehem felépülése ma már 8-10 napon keresztül zajlik, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája.

Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várja több tízezres hazai és külföldi látogatóit.

Vörsi Adventi Vásár

Idén először adventi vásárt is szerveznek a falubeliek, hogy meghitt hangulatot, étkezési és pihenési lehetőséget teremtsenek a falut és a betlehemet megtekinteni vágyó utazóknak. A vásárban kapható többek között forralt vörös és fehér bor, forralt tea, pálinkák, minőségi borok, valamint hagyományos falusi ételek (lángos, hurka) fogadják a látogatókat.

Betlehemi pásztorjáték

Az adventi időszakban minden vasárnap 14 órától ünnepi szentmise várja nem csak a falubelieket, hanem az odaérkezőket is. A miséket pedig minden alkalommal Betlehemi Pásztorjáték követi. Falubeli szokás szerint betlehemezők járják a falut és bábjátékkal játszanak el egy betlehemi pásztorjátékot, hogy minél nagyobb figyelem övezze a Szent Családot.

A bábtáncoltatás hagyománya Vörsön régmúltra tekint vissza, az idősek szerint már több, mint száz éve is járták így a falut a pásztorok. Családokhoz mennek el a betlehemi örömhírrel.

A falusi ruhába öltözött figurákkal eljátszott történet karácsonyi öröménekléssel párosul, így válik a falu életének részévé Jézus, ki megszületett.

A Szent Márton Templom Budapestről érkezve leggyorsabban az M7-es autópályán keresztül a 175-ös lehajtónál, Battyánpuszta irányából közelíthető meg. (A GPS-be elegendő a Vörs, templom címszavakat használni, és máris irányt mutat számunkra.)

A vörsi betlehem 2019. december 1-től 2020. február 2-ig mindennap látogatható 9:00 – 17:00 óráig a Szent Márton Püspök Templomban (Vörs 8711  Ady Endre utca 6.).

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére