Jelenlegi hely

Különleges városnézés: Óriás falfestményeken Debrecen múltja

Az elmúlt években több óriás kültéri falfestmény is készült Debrecenben, mely különleges szemszögből mutatja be a város gazdag múltját. A 16. század éppúgy megjelenik a freskókon mint Ady szelleme és kortárs debreceni művész, Szabó Magda és a Rickl család 130 éves szatócsboltja.

Werbőczy Hármaskönyvét is az Alföldi Nyomda nyomta?

Enyhe túlzás, vagy talán mégsem? Az első óriás freskó egészen a 16. századig, 1565-ig repít vissza minket. A 2021. június 24-én átadott alkotás a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum Kálvin téri tűzfalán látható.

A kép Werbőczy István 1565-ös Magyar Decretumának címlapját, Hoffhalter Rafael fametszetét örökítette meg. Az egész falat beborítja Werbőczy István Hármaskönyvének a magyarra fordított címlapját ábrázoló festmény, ami a 16. századi Magyarország szokásjogainak gyűjteményét tartalmazta.

A festményt a helyi nyomdászat megalakulásának 460. évfordulójára készíttette el a Debreceni Szakképzési Centrum.  Ugyanis 1561-ben ennek a helynek a közelében kezdte meg a működését a debreceni nyomda. A Bethlen középiskolától nem messze, az Alföldi Nyomda jogelődjében nyomtatták.

A 28 méter magasban Ady és a Nagytemplom

Huszonnyolc méter magasságba kell emelnünk a tekintetünket, ha László Ákos „A művész és a város” című alkotásának reprodukcióját szeretnénk megnézni. A 260 m²-es falfestmény 2023. július 3-a óta díszíti a Jászai utcai parkoló egyik házát. A freskón Ady egyik idézete is szerepel.

Több szállal kötődik Debrecenhez a költőlegenda, a cívisváros mégsem került Ady Endre kedvencei közé. Szülei íratták be Debrecenbe jogakadémiára még 19 évesen, később a Debreczeni Hírlap, majd a függetlenségi párti Debreczen című folyóirat munkatársa lett, s itt jelent meg első verseskötete is 1899-ben. 

Századelői városkép Szabó Magdával

A legújabb falfestmény 2023. szeptember 12-e óta tekinthető meg a Piac utca 39. szám alatti Rickl-ház udvarán. Az óriási, 90 m2-es festmény egy 19. és a 20. század fordulójáról származó képeslap alapján készült.

A freskón Debrecen egykori főutcája látható a Froher Szállóval, az Apolló mozival, vagy épp a Debrecen 130 évig meghatározó pontjával, a Bolt a török császárhoz nevű üzlettel.

Az óriásfestmények mellett elhaladó járókelők maguk is egy pillanatra a századelői Debrecen részének érezhetik magukat. Az alkotások segíthetnek abban, hogy egy séta közben is minél mélyebben megismerjék a város gazdag múltját a debreceniek és turisták egyaránt.

Az újabb monumentális tűzfalfestmény Szabó Magda Debrecenébe vezet, hiszen anyai ági felmenőinek volt itt boltja. A freskón az írónő portréja is helyet kapott.

A képet Vass Richárd tervezte, közösségi akcióként Vékony Tamás és Grafik Trafik csapata a Medgyessy Ferenc Gimnázium diákjaival valósította meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati támogatásából.

Múlt századi óriás alkotások

A Nagyállomás ikonikus, Sajó István által tervezett épületében több alkotást  is találunk. A központi várócsarnokban 2 alkotás látható Domanovszky Endre Kossuth-díjas festőművésztől. Az 1960-61-ben készült, jellegzetes "DE" szignójával is jelölt 6,8 x 12,6 méter méretű monumentális sgrafittói a debreceni élet mindennapjait ábrázolják. 

Így nézett ki 1961-ben átadáskor a Nagyállomás várótermében a sgrafitto (Forrás: Fortepan / UVATERV )

A "Debreceni vásár" a keleti falon látható. A piaci mérleget tartó kofa, a fonott kosarak, zsákok, szekér, a kézben tartott kakas mindennapos velejárói voltak a múlt századi piacoknak, míg ma már igazi kuriózumot jelentenének.

Szemben vele, a nyugati falfelületen a "Lovasjelenet" című alkotást találjuk, amin egy igazi hungarikumot, az ötösfogatot ábrázolt a művész. A sgrafitto speciális technika, az olasz eredetű szó jelentésében már körülbelül benne is van az eljárás lényege. A reneszánsz idejében széles körűen alkalmazott eljárás lényegem hogy a nedves felületre felvitt festékrétegeket visszakaparják. 

A Világtérkép a Debreceni Nagyállomáson (Forrás: Fortepan / Bojár Sándor)

Ha már itt járunk, a vágányok felé nyíló kis kultúrváróterembe is érdemes bekukkantani, itt ugyanis Percz János Munkácsy díjas művész "Világtérkép" c. kovácsoltvas kompozíciója, u.n. fali applikációja fogad bennünket.

ADL - Debrecenimami

Forrás: debrecenikepeslapok.blogspot.hu; Fotók: www.debrecen.imami.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére