Jelenlegi hely

1 perc és nyersz! - Még nem késő jelentkezni!

Az RTL Klub idén újra elindítja 1 perc és nyersz! című ügyességi vetélkedőjét. A játék lehetőséget biztosít a 30 év felettieknek is!

Szívesen kipróbálnád magad ebben az egyedülállóan pörgős játékban? A tét nem kevés: akár tízmillió forintot is nyerhetsz!

Ha jól jönne a pénz, és elmondhatod magadról, hogy életvidám, jókedélyű, interaktív, pörgős vagy: itt a nagy lehetőség! A játékosok párban indulnak a nyereményért, szükséged lesz tehát a férjedre, vagy akár a fiadra, lányodra!

A játék lényege, hogy a versenyző 1 perc alatt teljesítse a feladatát, ha ez sikerül, a duó megszerzi az adott szinten elvihető összeget. Minden szinten, még a következő feladat ismertetése előtt, a játékosok megállhatnak, ez esetben elviszik az addig összegyűjtött összeget. Ha nem sikerül a feladatot 60 másodperc alatt teljesíteni, a páros kieshet, és a játéknak vége. Vannak garantált nyeremények is, amiket, ha a csapat elér, akár nyer a következő játékokban, akár veszít, biztosan a magáénak tudhat.

Az adásba kerülő játékosokat egy több találkozóból álló castingon választják ki a műsor készítői. A válogatás már elkezdődött, a forgatás július környékén esedékes. Jelentkezz most!

Még több információ a játékról itt!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére