Jelenlegi hely

5 lépés online önismereti és párkapcsolati programok februárban ingyenesen!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Házasság Hetéhez és a Valentin naphoz kapcsolódóan február hónapban ingyenessé teszi mindhárom 5 lépéses online játékát, amelyek önismeretünk mélyítésében és párkapcsolatunk fejlesztésében nyújthatnak játékos és hatékony segítséget.

A három programból kettőt - "5 Lépés" és a "MÉG 5 Lépés" - már több ezren elvégeztek. Ezek a pároknak szóló alapfokú és haladó játékok nemcsak könnyen teljesíthető, kellemes együtt töltött órákat ígérnek, s ennek hozadékaként egy intenzívebben megélhető, kölcsönösségen alapuló kapcsolatot, hanem mindegyikben ajándékokat sorsolnak ki a résztvevők között.

A harmadik program az első kettő sikerén felbuzdulva újonnan született a neves klinikai szakpszichológus, Hal Melinda közreműködésével, és az önismeret, énerősítés a témája.

A programok folyamatosak, nincs jelentkezési határidő!


5 Lépés Önmagamért – Online Énerősítő Program

Mindannyian vágyunk egy stabil, harmonikus párkapcsolatra, arra, hogy szeretve legyünk, hogy biztonságban érezzük magunkat a világban, hogy a nehézségeket le tudjuk küzdeni, és az életünk egy kiszámítható, békés mederben folyjon.
De hogyan válasszuk meg a párunkat, ha közben gyakran nem tudjuk az érzéseinket megfogalmazni, nem tudatosítjuk a pozitív tulajdonságainkat, azokat a képességeket, melyekre támaszkodhatunk, kommunikációnk sem megfelelő, vagyis homályos az önismeretünk.

Tudatos döntést igényel az önismereti munka, tudatos figyelmet és vizsgálódást. Nem mindig könnyű eljutni magunkhoz, hiszen hozzuk a családi mintákat, a másoktól felvett szokásokat, a társadalmilag elvárt normákat, a félelmeket, a rossz beidegződéseket.

Ez az online kurzus lehetőséget biztosít arra, hogy mélyebb betekintést nyerj önmagadba, megerősítsd a belső erőforrásaidat, és jobban megértsd az érzelmi és pszichológiai működésedet. Az ingyenesen elérhető program részeként olyan fontos témákra fókuszálhatsz, mint az önismeret, az empátia fejlesztése, a hatékony kommunikáció, és még sok más.

Milyen hozadéka lehet az önismereti munkának?

  •     önmagadat adhatod az életben, egy párkapcsolatban
  •     empatikusabb, együttérzőbb lehetsz
  •     hatékonyan kommunikálsz, és képviseled magad
  •     célokat tűzöl ki, döntésképesebb leszel
  •     társas kapcsolataidat megválogatod
  •     kijelölöd a határaidat
  •     magabiztosabb, önazonos lehetsz.

A programban résztvevők között 3 havonta nyereményeket sorsolnak ki (az alábbiakból szabadon választva):

  •     Iránytű - aktuális előadása: haromkiralyfi.hu/shop
  •     Társalgó – aktuális klubalkalom: haromkiralyfi.hu/tarsalgo-januar
  •     zsengeneráció - aktuális programja: haromkiralyfi.hu/zsengeneracio-bor-es-sajtkostolas
  •     Úton a végtelen személyesség felé - Kopp-Mária Emlékkönyv: haromkiralyfi.hu/uton-a-vegtelen-szemelyesseg-fele
  •     Alapítványi füzetek (5) mappában - haromkiralyfi.hu/projektek

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!


Alap Program: 5 Lépés – A Párkapcsolatunk Út-on Tartásáért

5 játékos együttlét program - az eleven kapcsolatért! Fedezzétek fel ismét egymásban, ami a kezdetekkor odavonzott a másikhoz, amire, akire mindig is vágytál! Minden párkapcsolatnak időnként szüksége van az érzelmek felpezsdítésére, ehhez pedig a legkiválóbb megoldás a közös élmények, játékos együttlétek átélése.

A szeretet és az összetartozás útján haladva mindannyian arra törekszünk, hogy párkapcsolatunkat megerősítsük és fenntartsuk. Az Alap Program lehetőséget nyújt arra, hogy mélyebb betekintést nyerj a párkapcsolatod dinamikájába, és hatékonyabb eszközöket szerezz a kapcsolatod ápolásához. Az interaktív program során olyan témákkal foglalkoztok majd, mint a kommunikáció, az együttműködés és az egymás iránti tisztelet.

A játékban végig résztvevő párok között 5 nyereményt sorsolnak ki (az alábbiakból szabadon választhattok egyet):

  •     családi múzeumi belépő
  •     szabadtéri nyomozós játék
  •     gasztronómiai kupon
  •     bowling
  •     orgonakoncert

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!


Haladó Program: MÉG 5 Lépés Egymásért – A Párkapcsolatunk Fejlődéséért

Az emberi kapcsolatok folyamatosan változnak és fejlődnek, és fontos, hogy mi is lépést tartson ezzel a változással. A MÉG 5 Lépés Egymásért – A Párkapcsolatunk Fejlődéséért"  egy játékos lehetőség arra, hogy még mélyebbre hatolj a kapcsolatodban, és új szintre emeld az együtt töltött időt. Az online kurzus során olyan témák kerülnek elő, mint a bizalom, az őszinteség és az intim kommunikáció.

Mi vár rátok a haladó programban, kulcsszavakban?

    1. élmény: Párkapcsolati leltár
    2. élmény:  Évszakok
    3. élmény:  Hűség, hűtlenség, szexualitás
    4. élmény:  Kommunikál!
    5. élmény: Közelség

A játékban végig résztvevő párok között 5 nyereményt sorsolnak ki (az alábbiakból szabadon választhattok egyet):

  •     családi múzeumi belépő
  •     szabadtéri nyomozós játék
  •     gasztronómiai kupon
  •     bowling
  •     orgonakoncert

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére