Jelenlegi hely

7+1 dolog, amit tudnod kell a megújult Játékkészítőről!

A Játékkészítő című musical tavaly robbant be a köztudatba: annyian látták, mintha egész Hódmezővásárhely elment volna az előadásra!

A Játékkészítő

Idén az előadás megújulva, még látványosabb formában tér vissza. Karácsony után mindössze 4 napon át lesz látható a családi pop-show-musical. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni róla!

A Játékkészítő

 

1. Megújult történet

Láttátok már tavaly? Ez egyáltalán nem baj, hiszen Deres Péter, többszörös díjnyertes író (akit a Karinthy vagy a Vígszínház kapcsán ismerhettek) úgy dolgozta át a történetet, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtt nézőket is garantáltan elvarázsolja!

A Játékkészítő

 

2. Sztárszereplők

Ha új történet, akkor új hősök! Szabó Győző, Nagy Feró, Oroszlán Szonja, Király Viktor és Radics Gigi mellett feltűnik majd a színpadon Stohl András, Kamarás Iván, és a Vastag testvérek is!

Böhm György és Juronics Tamás

 

3. Új rendezés, Kossuth-díjas koreográfus

A stáblistában újonnan tűnik fel Böhm György neve. A Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas, külföldön is sikeres rendező nevéhez fűződik többek között a Szépség és a Szörnyeteg című musical is. A Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusa, a Kossuth-díjas Juronics Tamás a teljes társulatát magával hozza A Játékkészítőre!

A Játékkészítő

 

4. Lenyűgöző látványvilág

Bordos László Zsolt, világhírű fényfestő munkája nyomán a színpadon életre kelnek a díszletek. Táncolnak az oszlopok, a tenger a szereplők lábánál hullámzik! A fantasztikus 3D fényfestéseket így Los Angeles, New York, Dubaj, Párizs, Róma, Sanghaj után most Budapesten is megcsodálhatjuk!

A Játékkészítő

 

5. Öt új dal

A Játékkészítő dalainak sikerét a platinalemezes album jelzi. Idén új számokkal bővül ki a repertoár: többek között a Dzsinn, Hajdu Steve, a Játékkészítő, Stohl András és Keptén Kapitány, Kamarás Iván is dalra fakad.

A Játékkészítő

 

6. Új helyszín

A hatalmas, 50 méteres színpad és a megújult látványtechnika miatt a produkciónak idén a SYMA Rendezvényközpont ad otthont. Az előadáson 8 kamera dolgozik folyamatosan, hogy a 4 óriás kivetítőn is követhesd az eseményeket.

A Játékkészítő

 

7. Kedvezményes jegyek, exkluzív ajándékok, többféle jegytípus

Tudtad, hogy akár jelentős kedvezménnyel is megvásárolhatod a jegyeket? Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkozni A Játékkészítő hírlevelére! Ha másokat is meghívsz a feliratkozók közé, akár még piros szemüveget, dedikált plakátot, vagy próbára szóló belépőt is szerezhetsz! A Játékkészítő különleges Mesejegyei, Varázsjegyei és Csodajegyei garantálják, hogy még emlékezetesebb legyen az előadás. A néző az egyes belépőkkel egyedülálló interaktív élmény részesévé válhat egy varázslatos karszalagnak köszönhetően, valamint további extra szolgáltatásokat is igénybe vehet vele.

 

+1. Most megnyerheted!

Levél a Jézuskának című játékunkban most számos szuper nyeremény mellett 4 FŐ RÉSZÉRE SZÓLÓ MESEJEGYET NYERHETSZ A JÁTÉKKÉSZÍTŐRE! Kattints ide, és játssz velünk most!

 

Forrás és további információ: www.ajatekkeszito.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére