Jelenlegi hely

Extra támogatás még karácsony előtt - figyelj a dátumra!

Talán a legtöbb érintett család már nyáron megigényelte a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, s így az iskolakezdéshez is segítséget kaptak Erzsébet utalvány formájában. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy a támogatás iránti kérelem az év bármely időszakában beadható.  Akár azért mert megváltoztak a körülmények nálatok vagy egyszerűen csak azért, mert eddig nem kerested, nem igényelted ezt a támogatási formát vagy lejárt és megfeledkeztél róla.


Két fontos dátum mégis van, amire érdemes odafigyelni. Azok, akiknek a jogosultsága augusztus 01-én, illetve november 01-én fennáll, augusztus illetve november hónapokban Erzsébet utalvány formájában természetbeni támogatást kapnak – az iskolakezdést illetve az ünnepeket segítve. 

Összegyűjtöttünk Nektek minden információt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről (és más támogatási formákról is)! 

Tekintsd át a feltételeket és amennyiben megváltoztak a családon belüli jövedelmi viszonyok, 
•    mert többen lettetek a háztartásban, így az egy főre jutó jövedelem csökkent - pl. újabb gyermek(ek) születtek vagy generációknak kellett összeköltöznie
•    mert valamely jövedelemforrás megszűnt – pl. lejárt a gyeded vagy valamelyik kereső elvesztette az állását
•    mert a családon belüli viszonyok megváltoztak – pl. egyedül maradtál a gyerekekkel

vagy eddig is kérhetted volna, de valamiért nem igényelted még meg, keresd fel a lakhely szerinti illetékes önkormányzatot minél előbb (tudod, fontos dátum a november 01!), ahol segítenek a kérelem kitöltésében és természetesen a kedvezményre való jogosultságodról is ott fognak majd döntést hozni.  Amennyiben úgy döntenek, hogy jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, akkor a jogosultság kezdete az igénylés napja! 

 

 

Szerző: Veszprémimami
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére