Jelenlegi hely

Hátrányos helyzetű tehetséges tanulóknak szól a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat pályázata

Meghosszabbították a pályázat jelentkezési határidejét, így 2023. október 27-ig lehet jelentkezni az általános iskolás 2. és 3. osztályos tanulóknak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatának célja a rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, de kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása.

Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan tanuló, aki az alábbi pályázati feltételek mindegyikének megfelel:

  • a 2023–2024-es tanévben az általános iskola 2. vagy 3. osztályában tanul;

  • a 2022–2023-as év végi tanulmányi eredménye jeles vagy kitűnő volt, a magatartás- és a szorgalomértékelést is figyelembe véve (ahol csak az van, a szöveges értékelés is megfelel);
  • családjában az egy főre jutó átlagjövedelem nettó 48 000 Ft/hó összeg alatt van, a családi pótlékot is beleértve. (A pályázónak mellékelni kell a munkáltatói igazolást, a szociális rászorultságot igazoló dokumentumot, valamint az iskola véleményét, igazolását).
A szervezet kiemelte: az ösztöndíjasok akár több tanéven át is megkaphatják a támogatást, ha továbbra is kitűnő tanulók maradnak.

A pályázat beküldése

A szervezet kiemelte: a pályázatokat csak postai úton fogadják a 1066 Budapest, Teréz krt. 24. címen. Hozzátették, a borítékon fel kell tüntetni a pályázó nevét, lakcímét és az „Ösztöndíj” jeligét. A pályázati űrlap letölthető a www.gyermekmento.hu weboldalról.

Bővebb információ az ngysz@gyermekmento.hu e-mail-címen vagy a +36-1-475-7000-es telefonszámon kérhető.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére