Jelenlegi hely

Hullócsillag nézés apával és anyával!

Nincs is romantikusabb program nyáron, mint figyelni a hullócsillagokat éjjel egy mezőn hanyatt fekve. Augusztusban akár percenként is láthattok egy-két "csillagot" a légkörbe érni, ugyanis újra látható lesz Perseidák meteorraj. De hogyan nézzünk csillagot a gyerekekkel?

A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra, meg egy jó hálózsákra.

Gyermekkoromban nagyon vártuk, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor büntetés nélkül sokáig fenn lehettünk. Leterítettünk egy pokrócot és vártuk a csodát. Üljünk, ki a gyerekekkel vigyünk egy kis rágcsit és meséljük el, amit a csillagokról tudunk. Keressük meg a csillagképeket vagy bízzuk a gyerekek képzeletére.

És amit nem szabad elfelejteni, mikor meglátunk egy hullócsillagot, hát kívánni valamit, a legjobb dolog amiben gyerekként hittem, a mikulás után. 

Merre nézzünk?

Sose a zenitet, a fejünk feletti pontot bámuljuk, inkább valahova félúton a zenit és a horizont közé, úgy 45 fok magasra nézzünk. Kitüntetett irány sincs, a hullócsillagok az ég bármely részén feltűnhetnek, de talán a déli vagy az északi irány kicsit kedvezőbb lehet. A lényeg, hogy ne legyenek közvetlen fények, és minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést. Ha az időjárás is kedvezően alakul, az esti órákban 10-20, a hajnali órákban viszont akár 30-40 meteort is láthatunk egy óra alatt.

Türelem, türelem

Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is. A mai gyerekeknek nem lesz könnyű türelmesen kivárni, de megéri. Közelebb hozhatjuk nekik a csillagokat, ha keresünk egy-egy mondát, mesét hozzá a kialakulásukról.

Ha nem ismered a csillagokat, digitális segítséget adhat a Star Walk alkalmazás. Könnyebben tudunk tájékozódni a csillagok között, elég ha az ég felé fordítjuk a telefonunkat. Megmutatja az aktuális égrészlet csillagait, csillagképeit, azokat is, melyek szemmel nem láthatóak.

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére