Jelenlegi hely

Kistelepülési iskolák mosdóit újítják fel az új tanév kezdetére

A szünidő végére felújítja öt kistelepülési általános iskola mosdóhelyiségeit egy élelmiszereket, kozmetikumokat és háztartási tisztítószereket gyártó cég, a beruházásra 11 millió forintot fordítanak.

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerdán az egyik érintett településen, a Komárom-Esztergom megyei Szomor községben tartott sajtótájékoztatón elmondta: egy év alatt csaknem egymilliárd forintot költenek a kezelésükben lévő hatvanezer mosdó karbantartására, és ehhez minden hozzájárulást köszönettel fogadnak.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte az érintett cég társadalmi felelősségvállalását, és kiemelte, hogy a tisztaságra nevelés jelen van az iskolai életben.

A megújult mosdókat a tervek szerint még az augusztus 20-i hétvége előtt átadják Szomorban, valamint a Baranya megyei Baksa, a Békés megyei Bucsa, a Csongrád megyei Maroslele és a Zala megyei Szentpétertúr általános iskolájában.

Az Unilever cég képviselője, Aranyi László elmondta: az öt felújítandó iskola közül négyet pályázat alapján a társaság szakemberei és a Klik munkatársai közösen választották ki, az ötödik iskoláról a kampány médiapartnerének olvasói szavazással dönthettek.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére