Jelenlegi hely

KSH: a láthatatlan munka figyelembe vételével jelentősen emelkedne a GDP

A háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a közösség javára végzett, úgynevezett láthatatlan munka az ország gazdasági potenciáljának része, figyelembe vételével például a 2010-es bruttó hazai termék (GDP) jelentősen, 23 százalékkal magasabb lenne - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakértője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Szép Katalin, a KSH nyugalmazott főosztályvezetője  ismertette, a 15-84 éves, magánháztartásban élő népesség a 2009-2010-es időmérleg kutatás adatai szerint több időt fordított a fizetetlen munkák elvégzésére, mint a fizetett munkákra. Kiemelte: a reprezentatív mintán vizsgált népesség egy adott napon az idejének 26 százalékát töltötte munkával, aminek 14,9 százalékát az úgy nevezett láthatatlan munka, 11,4 százalékát pedig a fizetett munka tette ki. Szép Katalin szerint ez azzal magyarázható, hogy a házimunkában a népesség 90,6 százaléka, míg fizetett munkában csupán a 32,2 százaléka vett részt.

A Mennyit ér a láthatatlan munka című sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy az eseményt azért tartották április 5-én, mert minden év április első keddjén van a láthatatlan munka világnapja, a kezdeményezés Kanadából indult ki. A láthatatlan munka napjának célja, hogy felhívja a figyelmet a háztartásban elvégzett munka mennyiségére és értékére. Az eseményen részt vett még Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének az elnöke, Giczi Johanna, a KSH Oktatás, kulturális és K+F statisztikai osztályának szakértője és Cseh Timea, a KSH osztályvezetője.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére