Jelenlegi hely

#nemluxustaska Adománygyűjtő Mozgalom 2022 január

Igen, jól érted, van, akinek luxus, hogy tusfürdővel mosakodjon vagy éppen betétet használjon. Idén januárban újra elindul a #nemluxustaska mozgalom. Van egy felesleges táskád otthon? Nem kell bele sok, a legkisebb is számít!

A kampány célja, hogy rászoruló nők­nek egy táskába össz­ecsomagolva alapvető női higiéniás csomagot gyűj­tünk, amit a kampány után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével a nehéz körülmények között levő nőknek adományozunk országszerte.

Adományok átadása a Málta Szeretetszolgálat segítségével 2016-ban (Forrás)

A #nemluxustaska adománygyűjtés szervezői a Kívül Belül Boldogság rendszerezéssel foglalkozó tulajdonosa Szandra és Agi Huszka Style névadója, Ági és Kovács-Pálffy Anna.

Nem csupán a decemberi hónapban van szükség a segítségre, nem csak karácsonykor érdemes adományozni. A kampányt januári hónapra fókuszáljuk, hiszen a téli hónapokban van talán a legnagyobb szükség a segítésre, a tár­sadalmi összefogásra.

Minden nő szeretne NŐ lenni

Olyan nőknek szeretnénk adni ezeket a táskákat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de természetesen ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket, amiben a táskáitok nagyon sokat tudnak segíteni.

Ami számunkra természetes, nekik sokszor elérhetetlen. Amikor azon gondolkodunk, hogy melyik márkájú egészségügyi betétet vegyünk a drogériában, eszünkbe sem jut, hogy vajon, akinek nincs fürdőszobája, ő nem a márkák között válogat, hanem az élelmiszer és a higiéniás termékek között. Az ilyenkor a nehézsége, hogy hogyan őrizheti meg a méltóságát az utcán, egy átmeneti szállón vagy egy olyan lakásban, ahol több generáció él együtt. Menstruációs szegénység - a fogalomnak neve is van.

Az összegyűjtött táskákat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével jutnak el a rászoruló nőknek és lányoknak (akik számára ez az adomány megkönnyíti nem csak a nehéz napokat, de a mindennapokat is.).

Mit adományozhatsz?

  • Nézz körül a gardróbszekrényedben.
  • Válassz ki egy viszonylag jó állapotban levő táskát, amire már nincs szükséged, nem hordod.
  • Tegyél bele minden számodra nem luxus mindennapi higiéniás terméket, aminek te is örülnél.

Minden táska számít. Még akkor is, ha úgy érzed keveset tudsz csak adni. Add oda valakinek, akinek szüksége van/add le nekünk/postázd el nekünk a Foxpost segítségével.

Meséld el ismerőseidnek és motiváld őket is, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben. A vírushelyzet miatt kérünk titeket, hogy minél inkább az egységcsomagra törekedjetek.

LÉTFONTOSSÁGÚ

  • Egészségügyi szárnyas betét
  • Szappan, tusfürdő
  • Sampon (és opcionálisan hajbalzsam)
  • Testápoló vagy kézkrém
  • Maszk (lehet mosható vagy egyszerhasználatos is)
  • Kézfertőtlenítő
  • Dezodor
  • Fogkefe, Fogkrém
  • Kedves személyes üzenet tőled
MI NE KERÜLJÖN A TÁSKÁBA: Tampon, mosható betét illetve intim tölcsér, Éles kés vagy borotva; Bármilyen élelmiszer; Bármilyen ruhanemű; Gyógyszer

Higiéniai okokból azt kérjük tőled, hogy minden termék legyen új és bontatlan. Amennyiben lehetőséged van rá, kérünk téged ragaszd le a flakonok tetejét celluxxal, mivel a táskák többször lesznek mozgatva, így elkerülve az esetleges kiömlést a táska belsejében. A táska amit adsz kérlek legyen használható állapotban. Ne legyen letörve a zipzár, vagy az akasztó. Köszönjük.

A gyűjtés 2022. január 31-ig tart!

Az egész ország területén kizárólag szerdai napokon tudunk táskákat elfogadni, mivel a táskákat utána több napos karantén alá kell helyeznünk.

Személyes leadás

BUDAPEST: Kívül Belül Boldogság Bemutatóterem: 1068. Bp. Szófia u. 18. (SZERDAI NAPON!)

Vidéki hivatalos átvevőpontok listáját megtalálod itt, a nemluxustaska weboldalán.

Foxpost-al

Amennyiben nem tudod eljuttatni személyesen a gyűjtőpontokra, kérünk, hogy Foxpost segítségével add fel a csomagod (bővebb információ a Foxposttal történő feladásról a nemluxustaska.hu oldalon)

Gyűjtési időszak: 2022. jan. 03. - 2022. január 31.; Átadási időszak: 2022. tavasza

A szervezésben partnerek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (adományok kiosztása) és a Foxpost (logisztikai partner). A kampány létrehozásában segítettek még: Lilla Sellei Bags - 2022-es "minta táska"; EszterVirág - logo szerkesztése

A Nem Luxustáska kampányt az Instagramon is megtalálod, használd a #nemluxustaska hastaget. Minden hivatalos információt megtalálsz a nemluxustaska.hu weboldalon.

A #nemluxustaska aktív adománygyűjtést nem folytat, kizárólag a nemluxustaska@gmail.com emailcím az, amivel a kampánnyal kapcsolatban kommunikálunk. Minden hivatalos információért látogass el a nemluxustaska.hu oldalra.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: A Nem Luxustáska Facebook oldala

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére