Jelenlegi hely

A tanszerekkel kapcsolatban is vannak fogyasztói jogaink!

Sokan igyekszünk már jó előre gondoskodni gyermekünk tanszereiről, de még be sem csöngettek és az új tolltartó már használhatatlan? Eltört a ceruza, az elektromos ceruzahegyező pedig már a vásárlás napján sem indult el? Belenyugodjunk, vagy tehetünk valamit?

2 év szavatossági jog

Fontos tudni, hogy a tanszerek esetében – ártól függetlenül is – vannak szavatossági jogaink. A tanszerekre vonatkozóan a fogyasztókat 2 év szavatossági jog illeti meg. - írja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. 
A vásárlástól számított 6 hónapon belül felmerülő minőségi hiba  - például ha rendeltetésszerű használat ellenére eltörik a ceruza, elszakad a textilből készült tolltartó, „szétesik” a ceruzahegyező - esetén vélelmezni kell, hogy a probléma gyártási eredetű, így a fogyasztó elsősorban az árucikk javítását vagy cseréjét kérheti.

Javítás vagy csere

A javítás és csere közül a fogyasztó választhat kivéve, ha a választott igény teljesítése lehetetlen vagy aránytalan. Lehetetlenség például az, ha az árucikk fizikailag javíthatatlan, vagy ha a csere, amiatt nem valósítható meg, mert az árucikket már nem gyártják, már nem rendelkezik vele a kereskedő pl. kifutó modell volt, akciós rendelésből származott. Aránytalanságról beszélünk például akkor, ha a javítás elvégzése a cseréhez képest aránytalan többletteherrel jár a kereskedőnek.

Árleszállítás vagy vételár visszafizetés

Abban az esetben, ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, illetve nem hajlandó, a fogyasztó árleszállítást érvényesíthet vagy elállhat a szerződéstől. Elállás esetén a kereskedő köteles visszafizetni a vételárat a hibás árucikk visszavétele mellett. Jelentéktelen hiba esetén azonban elállásnak nincs helye!

6 hónapon túl, a rendeltetésszerű használat mellett jelentkező hiba esetén is van lehetőség minőségi kifogás előterjesztésére, ekkor viszont már a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a hiba oka már a vásárlás során is fennállt.

A szavatossági-jótállási igény érvényesítése

A termékkel kapcsolatos kifogást a vásárlás helyén a kereskedőnek kell jelezni, a hiba felfedezését követően. Érdemes tehát a beszerzést követően otthon átnézni a tanszereket, hogy ne érje csalódás a gyermeket a rossz, vagy használhatatlan eszköz miatt, illetve minket se érje anyagi kár. A kereskedő köteles jegyzőkönyvben rögzíteni a panaszt, amelynek másodpéldányát át kell adnia a fogyasztónak.

Fontos, hogy a blokkot, nyugtát, számlát, jótállási jegyet minden esetben őrizzük meg a szavatossági időszakban, ugyanis ezen dokumentumokkal tudjuk igazolni, hogy hol, mikor és mennyiért vásároltunk. Amennyiben szavatossági-jótállási jogainknak a kereskedő vonakodik eleget tenni, jogaink érvényesítése érdekében bírósághoz vagy békéltető testülethez fordulhatunk.

Az általános tapasztalat az, hogy az olcsóbb, silányabb minőségű termékek gyorsabban tönkremennek, elhasználódnak, akár már a megvételkor sem alkalmasak a megfelelő használatra, ezért hosszú távon gazdaságosabb egy jobb minőségű terméket vásárolni.

Nem mindegy, honnan szerezzük be a szükséges tanszereket. Nagy árkülönbségek vannak azonos termékek között is. Érdemes azonban mérlegelni, hogy egy nagyobb áruházba való utazásunk költsége megtérül-e azzal, hogy ott olcsóbb a vétel, vagy érdemes jobb minőségű, de esetleg drágább terméket választani egy szakboltban.

Forrás: nfh.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére