Jelenlegi hely

Tanulói fittségi teszt: a diákok negyede túlsúlyos

A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.

Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közlemény szerint a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Cooper Intézet összefogásában kidolgozott programban először mérték fel több mint 623 ezer diák egészségi állapotát. A 2014/2015-ös tanévben a pedagógusok közel 3000 iskolában végezték el a méréseket, amelyekre az MDSZ mintegy 8000 tanárt készített fel, az intézményeknek pedig biztosította a felméréshez szükséges eszközcsomagot, kézikönyvet és oktatófilmet is. A tesztek az általános iskola 5. évfolyamától kötelezőek. 

A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei szerint a diákok a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben (20 méteren oda-vissza gyorsuló iramban), legjobban pedig a kézi szorítóerő mérésében és a hasizomtesztben teljesítettek. Az összegzés készítői megállapítják: megdöbbentő, hogy az állóképesség szempontjából a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába, egynegyedük túlsúlyos, ami a vezető népbetegségek egyik legfőbb kiváltó oka. A megfelelő intenzitású, napi rendszerességű testmozgással azonban megelőzhetőek lennének a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az anyagcserezavarok vagy akár a gerincbántalmak is - olvasható a közleményben.

A legegészségesebbnek számító régió Közép-Magyarország volt, a leggyengébb eredményeket Heves és Nógrád megye diákjai produkálták.

 "Szeretnénk, ha a testnevelőkön kívül minden szülő megismerné és fel is használná a NETFIT eredményeit, hiszen gyermekeink egészsége, rendszeres mozgásra ösztönzése túlmutat az iskolán, családi ügy" - mondta Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatója, aki hozzátette: lényeges, hogy a diákok is tisztában legyenek a mérési eredmények jelentésével, mert ha felelősséget vállalnak egészségükért és fittségük fejlesztéséért, akkor életminőségük, közvetve pedig továbbtanulási, munkaerő-piaci lehetőségeik is javulnak.

Az MDSZ az eredmények miatt szükségesnek tartja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. A szervezet a mindennapos testnevelésben és a gyerekek szabadidejében megvalósuló mozgásnépszerűsítés mellett kiemelten fontosnak tartja és támogatja az egészségtudatos iskolai táplálkozás kialakítását, saját eszközeivel pedig elsősorban az egészségzóna értékektől elmaradó diákok egyénre szabott fejlesztését segítik. A szövetség szerint érdemes az állóképesség javítására fokozott figyelmet fordítani a testnevelés-oktatás hosszú távú tervezésekor, mert az állóképességért felelős élettani működések befolyásolják a gyermek- és felnőttkori fizikai, szellemi teljesítőképességet is.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére