Jelenlegi hely

Vállvetve Apával! - Legyen a közös élmény az apák napi ajándék!

A Férfiak Klubja által megálmodott, Apák napját ünneplő Vállvetve Apával programhoz több, mint 60 cég csatlakozott (kisvállalkozások és nagy multinacionális cégek is)!

A Férfiak Klubja olyan hagyományt teremt Apák napjához kapcsolódóan, mely során az apukák a Vállvetve Apával nap keretében magukkal vihetik gyermekeiket munkahelyükre. Ez lehetőség az apukáknak, hogy beavassák gyermeküket „titkos életükbe”. Lehetőség a gyerekeknek, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak édesapjuk mellett.

Idén június 17-én (apák napját követő hétfőn), immár második alkalommal, közel 10 000 munkavállalóhoz jutott el közvetlenül a Vállvetve Apával nap. A program sikerét az is mutatja, hogy a számos tv-, rádió interjú valamint a nyomtatott és online sajtó megjelenések miatt elért nagy számú emberek/cégek egyre többen és többen csatlakoztak.

A részt vevő cégektől, apáktól érkező pozitív visszajelzések bizonyítják, hogy hatalmas élmény, ha a gyerekek igazi munkahelyeket látnak, ahol valódi munka folyik. Apáknak és gyermekeiknek, munkáltatóknak és munkahelyi közösségeknek egyaránt meghatározó volt ez a nap!

További információk: http://ferfiakklubja.hu/shop/vallvetve-apaval


Reméljük, hogy jövőre még több cég és ezáltal apuka és gyermeke ünnepel velünk ilyen különleges módon!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére