Jelenlegi hely

26. számú pályázat - Rumini Földgömb mozgó Szélkirálynővel - Szigeti József Utcai Általános Iskola 2.b osztály, Budapest ( Északpestimami)

Közösen kezdtük olvasni a könyvet a művészeti óráinkon. Azt is elmesélték nekünk, hogy a könyvvel kapcsolatosan mindenféle érdekes, kreatív dolgot fogunk készíteni. Nagyon izgatott volt a csapat.

A tanító nénink készített például olvasónaplót. Minden fejezethez kapcsolódott sok-sok izgalmas, változatos feladat. Ezeket a lapokat egy füzetbe ragasztottuk. Mire kiolvastuk a könyvet, egy szép, színes füzetünk lett, amit bármikor fellapozhatunk újra.

Elkészítette például mindenki tojástartóból a sárkányt. Sok különböző ijesztő, vagy inkább csak mulatságos alkotás született.

Életre hívtuk a főszereplőket is. Némelyiket papírból, némelyiket fonálból. Azért készítettünk ennyi mindent, mert a végén megalkottuk a könyv térképe szerint azt a világot a tengerekkel, a szigetekkel, ahol Ruminiék kalandjai játszódtak. Ehhez pedig a legjobb alkotásokat szerettük volna kiválasztani.

Az volt az elképzelésünk, hogy papírmaséból kialakítunk egy földgömbhöz hasonló dolgot, és ezt népesítjük be a könyv helyszíneivel. Először a megszáradt gömbünket közösen kékre festettük. Nagyon élveztük a munkát, mert már sejtettük, hogy az ötlet jó volt és nagyon vártuk már a végeredményt.

Olyan apróságokra is gondoltunk, hogy a különböző szigeteknek, földrészeknek megfelelő zászlót készítsünk. A szigeteket hungarocellből és tojástartóból formáztuk meg, majd kifestettük.

A szigetekre még fákat is készítettünk, ügyeltünk arra is, hogy a Ragacs- tenger fekete legyen.

A különböző szárazföldekre még homokot is szórtunk, hogy élethűbb legyen. A szélkirálynőt pedig zsugorfóliából készítettük el. A gömbünkön vágtunk egy rést. Ebbe a résbe csúsztattuk a hajó alját. A rést úgy vágtuk ki a tanító néni segítségével, hogy a Szélkirálynő a könyv cselekménye szerint körbe tudja hajózni a helyszíneket.

És két hónapi olvasás, izgalmas kaland és lelkes munka után megszületett a végeredmény, aminek mindenki nagyon örült!

A Szigeti József Utcai Általános Iskola 2.b osztályos tanulói és a tanító nénik: László Dénesné és Rácz Zita.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére