Jelenlegi hely

A Sziréna és a Zombi

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Anyuka. Ennek az anyukának nem olyan régen született meg a kisfia. Gyönyörű, erős és kedves kisbaba, aki sokat evett és gyorsan nőtt. Ez a Kisfiú egyszer csak észrevette, hogy amit szeretne, azt a szülei teljesítik. Igen ám, de most volt csak bajban, mert nem igazán tudta, hogy mit szeretne. Álltó nap próbálgatta:

  • Éhes vagyok!
  • Neeem, nem akarok enni!
  • Ez az étel túl hideg!
  • Neeem, túl meleg!
  • Ez túl kevés!
  • Neeem, ez túl sok!
  • Nyomja a pocakom a levegő!
  • Neeem, nem akarok büfizni!
  • Álmos vagyok!
  • Neeem, nem akarok aludni!
  • Játszani szeretnék!
  • Neeem, nincs kedvem a csörgőhöz!
  • Rúgkapálni akarok!
  • Neeem, nem akarok hasalni, ez fárasztó!
  • Apát akarom, mikor ér már haza!
  • Neeem, Anya vegyen fel!
  • Kakálnom kell!
  • Neeem, nem akarok kakálni, az olyan nehéz!

Ez így ment nap mint nap, minél többet fedezett fel a világról vagy saját magáról, annál nehezebb volt eldönteni, hogy szereti-e azt, vagy sem.

No igen, de Anya azért megpróbálta teljesíteni minden kívánságát, és igencsak elfáradt. Olyan fáradt volt, hogy nappal is becsukott szemmel járkált, összekeverte a dolgokat: a labdát a fazékba tette, a kocsi kulccsal a WC ajtót akarta kinyitni, a piszkos zoknit a hűtőbe tette, a számítógépet hintette meg sóval. Teltek múltak a napok, és Anya csak pislogott nagyokat, mindent elejtett, és elfelejtett, elhagyta a lakáskulcsot, meg a telefonját, szerencsére nem egyszerre, így Apa be tudta engedni. Anya csak ténfergett, a Kisfia pedig síró hangon diktálta, hogy mit szeretne. Egyszer Apa összeütközött Anyával a folyósón, amikor az csukott szemmel indult meg a gyerekszobába, hogy felvegye a telefont, mert a csörgésre azt hitte, hogy a Kisfiú sír. Amikor végül beleszólt a telefonba, hogy Cscssss!, akkor a hívó igencsak elcsodálkozott, Apa pedig nevetett. Elnevezte Anyát alvajáró zombinak.

Egyszer Anya sétálni vitte a Kisfiát a babakocsiban. A Kisfiú egész úton mondogatta, hogy mit szeretne:

  • Gyorsabban menjünk!
  • Neeem, lassabban!
  • A fákat akarom nézni!
  • Neeem, utálom a zöldet!
  • Túl meleg van!
  • Neeem, befúj a szél!
  • Szomjas vagyok!
  • Neeem, nem szeretem a vizet!
  • Megvakulok, úgy süt a nap!
  • Neeem, ne takard el az utat!
  • Olyan unalmas itt!
  • Neeem, nem akarok elaludni!

Amíg így sorolta, sorolta, Anya csak tolta a babakocsit. Igen ám, de a Kisfiú olyan gyorsan és hangosan hajtogatta, hogy mit szeretne, és ráadásul az ő szavait csak Anya értette, hogy a járókelők csak annyit hallottak, hogy EEEEEEeeeeeeeeeee! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááá! Elkezdtek nézelődni, hogy mi lehet az.

  • Biztos a mentő jön, az szirénázik.

Mindenki jól szétnézett a kereszteződésben, de a mentő sehol. Viszont meglátták a babakocsit.

  • Hiszen az szirénázik!
  • De miért szirénázik egy babakocsi? Minek annak megkülönböztető jelzés? Ti hallottatok már ilyet? – kérdezgették egymást az emberek.

Egyszer csak valaki felkiáltott:

  • Hiszen ezt a babakocsit egy zombi vezeti!
  • Biztos azért kell rá sziréna! Az emberek bólogatni kezdtek.

Itt a vége, fuss el véle! Így keverték össze Anyát egy zombival, a 4 hónapos Mátét pedig egy szirénával.

A mesét pedig az ihlette, amikor Máté sok sírásától Anya egy telefonbeszélgetésben figyelmeztette Apát, elé mennek a munkába, de egy zombit keressen, és a szirénát.

 

Ágnes, Csabaimami

Partnereink