Mi 2015 októberétől járunk ide. A kislányom nagyon szeret ide járni, családias kis óvoda, három teremszobával és egy pici udvarral! Az óvónénik és a dajka nénik is nagyon aranyosak,a gyermekekkel való viszonyukból látszik, hogy erre a pályára termettek!
Ez a mi kis óvodánk nagyon sok szórakozást nyújt a gyerekeknek, a mindennapi kézműves tevékenységek mellett pl: Karácsonykor adventi készülődés a szülőkkel együtt, a kicsiknek lehetőségük van a mozgásra: néptánc; Néha ovi mozi, ezenkívül a farsangi báljuk is nagyon szuper volt! Nagyon örülök annak, hogy ebbe az óvodába írattuk a kislányunkat, nem bántuk meg!!!
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Hozzászólások
DÍJAK ÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI ITT!

Szabadainé